Széchenyi István születésének 230. évfordulója alkalmából ünnepi évet hirdettek a gróf leszármazottai, akik úgy szeretnék méltóvá tenni régi hírnevéhez a mai magyar társadalmat, amiként azt a történelmi családok régen­ tették: a közösségépítés, a keresztény hit és a szép magyar szó fontosságának hangsúlyozása mellett bátorító ­példák felmutatásával. A legnagyobb magyarról elnevezett alapítvány kuratóriumi elnöke, Széchenyi Tímea szerint meg kell tanulnunk hasznot húzni a kudarcokból. Az interjút Gurzó K. Enikő készítette a Magyar Nemzet Lugasa számára.

– Szólíthatom grófnőnek?
– Szólíthat, természetesen, nincs erre vonatkozó tiltás. A cím használható, csak épp leírni nem lehet hivatalosan az 1947. évi IV. törvény alapján, amely mindmáig érvényben van. Vagyis használhatom, büntetés nem jár érte, de nem hivatalos. Azon vagyunk, hogy megkérjük a kormányzatot, segítsen nekünk, hogy a régi jogszabály hatályon kívül kerüljön. Ennek elérése küldetésük a történelmi magyar családoknak.

– Amennyiben sikerrel járnak, használni fogja a grófi címet?
– Elképzelhető, hogy igen, de erre a kérdésre még nem tudok pontos választ adni. Amennyiben megvalósul, amit szeretnénk, az érintettek maguk döntik majd el, élni kívánnak-e a cím használati jogával. Jó érzés töltene el, ha végre megszabadulnánk a régi rendszer sok rossz emlékétől.

– Milyen rokoni szálak fűzik Széchenyi István grófhoz?
– Széchenyi István kisebbik báty­jának, Széchenyi Pálnak vagyok a leszármazottja. A Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc hatodik generációját képviselem. Női ágon viszem és adom tovább a nevet, mert az édesapám, Széchenyi Elemér ezt nekem megengedte. Egyébként nem lehetne.

– A történelmi Széchenyi grófi családnak jó néhány közvetlen leszármazottja él még Magyarországon, ám ez nem igazán ismert.
– Nem állítanám, hogy sok leszármazottja él a családnak Magyarországon, inkább azt mondanám, hogy amióta működik az alapítványunk, körülbelül hat-hét éve, összefogtak a családtagok az egyes és a kettes ágon. Széchenyi István egyenes ági leszármazottai és Széchenyi Pál utódai. A többiek külföldön élnek, vagy annyira távoli rokoni szálak fűzik őket Széchenyi Istvánhoz vagy bármelyik másik ághoz, hogy ennek a kötődésnek az ő életükben talán már nincs is jelentősége. Szétszóródásunknak az a politikai rendszer az oka, amely nemcsak bennünket akart elpusztítani, hanem a teljes arisztokráciát. Az ötvenévnyi kommunizmus megakadályozta, hogy szorosabb szálakkal, családként legyünk jelen. Hiszen még jelen lenni sem lehetett. Ám akik szorosabb rokonságban állnak egymással, akkor is tartották, ma is tartják a kapcsolatot. Hogy miért nem tudnak rólunk? Nem tudhattak. Mi magunk is, az édesapámék, a nagyszüleim, a dédszüleim is féltek. Apám nem szívesen beszélt az őket ért sérelmekről, nekünk is ezt tanácsolta. De a magyar emberek sem voltak túlságosan kíváncsiak ránk. Vagy azon rendelkezések miatt, hogy nem volt szabad tudniuk rólunk, arisztokratákról, vagy amiatt, hogy csupa dehonesztáló, sértő jelzőt aggatott ránk a bolsevik rezsim. Azt terjesztették valamennyiünkről, hogy rosszak és ostobák vagyunk. Tudvalevő, hogy miért: ők is féltek tőlünk.

– Amennyiben a pandémia megengedi, augusztusban ismét megrendezik a Történelmi Magyar Családok Emléknapját. Ezek szerint tartják a kapcsolatot a többi arisztokrata leszármazottal.
– A találkozót három éve kezdeményezte alapítványunk javaslatom alapján. Gondolva édesapámra, akinek a halála után számos olyan lelki ügy maradt rám, amelyet nem tudtam rendezni. Azt gondoltam, nemcsak én vagyok ezzel így, hanem más családok is, akik a magyar arisztokráciához, a magyar történelemhez valamilyen módon kapcsolódnak. Elhatároztuk, legyen emléknapunk, mert ez nagyon sokat segíthet nekünk a múlt feldolgozásában, a jelenünkben és abban, hogy a jövőt úgy éljük meg, ahogyan az megillet bennünket, amelyben úgy tudjuk építeni nemzetünket, amiként a történelmi családok régen tették. Július első szombatján immár harmadik éve találkozunk a Nemzeti Múzeumban. A családok felkeresésében Gudenus János barátom segített, hiszen ő a történelmi és arisztokrata családok összefogója, lelkes kutatója. Már az első összejövetelre több mint ötven család eljött. Második alkalommal több mint kétszázötven család regisztrált a programokra. Idén majdnem háromszáz családdal állunk kapcsolatban. Nagy boldogság látni, hogy az a fajta szomorúság, amely meghurcoltatásuk éveiben rájuk ragadt, mint egy bélyeg, oldódni kezd. Fontos ez az ország jövőjére nézve is. Ebben az évben a történelmi családokat is érintő egykori kitelepítésekkel szeretnénk foglalkozni, feleleveníteni a jó példákat. Hiszen a kudarcainkból is származhat haszon, kovácsolható előny, ha megfelelőképpen közelítjük meg azokat.

– Kossuth Lajos a legnagyobb magyarnak nevezte Széchenyi István grófot, akinek idén ünnepeljük születése 230. évfordulóját. Ennek alkalmából családi alapítványuk, amelyet róla neveztek el, meghirdette a Széchenyi-évet. Milyen eszmeiség jegyében zajlanak majd a rendezvények?
– Ünnepi év az idei. Arra törekszünk, hogy minél szélesebb körben megismertessük a Széchenyi-hagyatékot, Széchenyi István életét. Arra ösztönzök mindenkit, fogjunk össze, szervezetek és iskolák, mindenki tegye bele a közösbe, amije van, ünnepeljünk együtt. Ez nemrég, február elején meg is történt a krisztinavárosi katolikus templomban, ahol egykoron Széchenyi István és Seilern Crescentia grófnő összeházasodott. Kimagasló pillanata volt az esztendőnek ez a szentmise, egyben hagyományteremtő nap is, hiszen az egyház oly módon állt a Széchenyi család mellé, ahogyan régóta nem. Ennek az eseménynek a hangulatát, eszmeiségét szeretnénk továbbvinni. Minden lesz a folytatásban, ami a korábbi években is volt, csakhogy ünnepélyesebb keretek között zajlanak majd a programok.

– A Széchenyi István Történelmi Vándorszínházat tavaly nyáron indították útjára. Mi volt a céljuk ezzel a kezdeményezéssel?
– Fazekas István Jókai-díjas drámaíró barátommal úgy gondoltuk, el kéne juttatni a fiatalokhoz egy kis színházat is. Éreztük, nagy szükség van arra, amit Széchenyi István is hangsúlyozott: a magyar nyelv, a beszéd, a kommunikáció fontosságára. A színház többek között ezért jött létre. De azért is, mert tudjuk, Széchenyi István ezen a téren is fejlesztéseket akart. Ezek megvalósultak, de az a teátrum, amely ennek folytán létrejött, egy helyben áll. Mi viszont egy olyan színházat álmodtunk meg, amely vándorol. Vándortársulatunkkal apró falvakba, óvodákba és művelődési házakba indulunk. Ehhez kapjuk a színészek támogatását. A gyermekek életébe úgy szeretnénk belecsempészni a színházat, a kultúrát, a keresztény tudatot, hitet, a magyar nyelvet, hogy észre se vegyék, természetesnek érezzék, hogy megkapják.

– A magyar vállalkozókat is díjazzák. Milyen szempontok alapján választják ki a nyerteseket?
– Az Év Széchenyi Vállalkozása díj elnyerésére annak van esélye, aki megfelel a pályázati kiírásnak, és ezt a háromfős szakmai zsűri is így látja. A bírák pontrendszer alapján döntenek. Idén az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen dolgoztak, tavaly és tavalyelőtt a Pénzügyminisztériummal. Van, amiben közösen döntünk, de van, amiben kizárólag a zsűri határoz a pályamunkák alapján, három kategóriában: társadalmi felelősségvállalás, innováció és termelékenység. Családunknak van egy különdíja is, amellyel azok teljesítményét szeretnénk elismerni, akik olyasmit értek el, valósítottak meg vállalkozásukkal, amelyről elmondható: „széchenyis”. A Széchenyi-örökség Okmányt tavaly adtuk át először. Azt szeretnénk, ha tanúsítaná, kiemeljük és megbecsüljük azokat a közszereplőket, művészeket, akik sokat dolgoznak azért a küldetésért, amelyet Széchenyi István is vállalt a magyar nyelv és kultúra ápolásáért, a nemzettudat megőrzéséért. Akik folytatják azokat a reformokat, amelyekre ma is szükség van. A legnagyobb magyar sok mindent tett, ha csak egy kicsit is utánozni tudjuk, sokkal jobb emberekké válhatunk, sőt a környezetünket is élhetőbbé tehetjük.

Névjegy

Széchenyi Tímea Budapesten született, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke, Széchenyi ­István gróf szellemi örökségének továbbvivője, a család összetartója. Két fiútestvére és négy gyermeke van. Anyai ágon dédanyja kéthelyi Hunyadi Mária grófnő, ükanyja ­krasznahorkai és csíkszentkirályi Andrássy Erzsébet. A múzeumalapító Széchényi Ferenc hatodik generációját képviseli. Széchenyi István az üknagybátyja. Nagyapját, Széchenyi Pál Imrét és szüleit az 1950-es években kitelepítették lábodi kastélyukból, amelyet a kommunisták a szemük láttára felgyújtottak. Egy pincelakásban húzták meg magukat, ahol Tímea nagyanyja megbetegedett, majd meghalt. A múltjától és jövőjétől megfosztott család mégsem hagyta el az országot. A tárgyi örökségből Széchenyi Tímeára két ezüst gyertyatartó maradt.