AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 DÍJ
elnyeréséért
A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.
Díjak
1. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 FŐDÍJ három kategóriában kerül meghirdetésre:
A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét - a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgáljuk. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fődíjat azok kaphatják, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották.
2. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 INNOVÁCIÓ DÍJ
3. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 TERMELÉKENYSÉG DÍJ
4. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ
A pályázók tevékenységét ezen a három területen külön is értékeljük és az egyes területek legjobbjait díjazzuk.
Pályázóink között várjuk azon cégek jelentkezését, amelyek szeretnék méltatni cégen belül a döntést hozó női vezetőiket, illetve amelyek nagy figyelmet fordítanak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására.
5. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 A CSALÁD KÜLÖNDÍJA nyertesét ebben az évben a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal együttműködésben választjuk ki.
A Széchenyi család felismerte, hogy minden mérésnek, mutatónak vannak korlátai, illetve bizonyos nagy tettek nem fejezhetők ki számokkal. Ezért a család tagjai úgy döntöttek, hogy egy különdíjat adnak annak a pályázónak, amelyik a magyarság számára legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtja. A 2018. évben budapesti kis vagy közép vállalkozás lehet a különdíjban részesített pályázó.
Minden nem díjazott pályázó részére átadásra kerül Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018 oklevél.
A pályázók köre
A pályázat nyilvános. Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, és elsősorban Magyarországon fejti ki gazdasági, üzleti tevékenységét.
Pályázati nevezési díj:
Pályázati nevezési díj fizetési számlaszáma: OTP Bank 11713081-20013530
A pályázatok értékelésének rendszere
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány öt tagú zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsűri a vállalkozások mérlegéből és eredmény-kimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból állapítja meg a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, melyekből a zsűri értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén a cégek által szolgáltatott adatok alapján történik az értékelés, melyekből 3 mutatót számol ki a zsűri. Igyekeztünk olyan mutatókat alkalmazni, melyek lehetővé teszik a különböző profilú és méretű vállalkozások összemérhetőségét.
Regisztrációs cím: 1145 Budapest, Bosnyák utca 11., e-mail: evvallalkozasa@szechenyicsalad.hu, a jelentkezést követően küldjük meg a pályázati űrlapot.
Pályázat, díj fizetése, szerződéskötés, dokumentáció beadása, befogadás lezárása: 2018. Szeptember 07.
Pályázók értékelésének, minősítésének ideje: 2018. Szeptember 08-11.
Résztvevők tájékoztatása az eredményről: 2018. Szeptember 12.
Díjátadás időpontja: 2018. Szeptember 21. péntek, de. 11:00 óra
Díjátadás helyszíne: Magyar Nemzeti Múzeum, Széchényi Ferenc Terem
Köszönjük érdeklődésüket. Várjuk jelentkezésüket, sikeres részvételt kívánunk!