Széchenyi család logo

Megalakult a Történelmi Magyar Családok Nemzetközi Szövetsége

2023-09-18

|

Hosszú évek előkészítése után, megalakult a Történelmi Magyar Családok Nemzetközi Szövetsége elnevezésű egyesület.

Az egyesület Alapszabályának preambuluma

Remélve, hogy végre elérkezett az idő, amikor az elődeink előtt való méltó tisztelgés ismét széles körben elfogadott és helyén kezelt lesz hazánkban, civil érdekképviseleti szervezetet hozunk létre. Családjaink közös sorsa valamilyen mértékben összeköt minket. Elődeink megtapasztalták a kifosztást, hamis vádakat, az elutasítást, közönyt, hitegetést, és még sok más méltatlan megnyilvánulást, ellehetetlenítve azt, hogy betöltsék korábbi küldetésüket, feladataikat. Ugyanakkor a tőlük kapott tartás és kötelességtudat tovább öröklődött a ma élő generációkra, a név minket továbbra is kötelez, és azt, amit örökségül kaptunk, szellemi értelemben is, ápolnunk kell. Az a szerep, amelyet őseink betöltöttek korábban hazánkban, nem lett pótolva, a mai napig hiányként jelentkezik társadalmunkban.

Mindannyian hasonló jellegű, nem mindig pozitív élményekkel rendelkezünk, a múltunk megítélésének terén még van helyrehozni való, a dezinformációk hatásának enyhítése a közvéleményben az egyik legfontosabb feladatunk. Kötelességünknek tartjuk azt, hogy tetteinkkel változtassunk az elmúlt évtizedekben sugallt torz megítélésen.

Tapasztalataink szerint az emberekben óriási igény van arra, hogy ezek a történelmi viharokat is túlélő családok valamilyen formában ismét jelen legyenek a közéletben. Bár mindannyian kifosztattunk anyagi értelemben, szellemi örökségünk megmaradt, és kiállta az idő próbáját is. Ezért küldetésünk, hogy ezeknek a történelmi távlatok tapasztalatait maguk mögött tudó családok tagjainak, és az általuk alapított szervezeteknek teremtsünk egymással való kapcsolódási lehetőségeket, és közösen inspiráljunk többeket arra, hogy saját területükön egyre többen hozzanak létre civil szervezeteket, és családjaik legyenek újra aktív, támogató, látható tagjai a társadalomnak, olyan területeken is, amelyeket elődeiktől erőszakkal vettek el. Használják azt a tudást, amit kaptak.

Támogatva az egyes szervezetek és személyek önálló tevékenységeit, az egyesület lehetővé teszi a közös munkát, gondolkodást, érdekképviseletet is, láthatóvá téve a lokálisan végzett tevékenységet, munkát, nyilvánosságot biztosítva azoknak. Egyben elősegíti az összefogásokat, hatékonyabbá téve azokat közös pályázatok, programok végrehajtásával is.

Az egyesület céljai

- a történelmi elődök értékeinek felkutatása, megóvása és megőrzése, ismeretterjesztés
- a történelmi családok együttműködésének és kapcsolódásának előségítése
- az egyesület tevékenysége nemzetközi, kiterjed Magyarország határain túlra is
- közös érdekképviselet (szellemi, vagyoni és épített örökség terén)
- a történelmi családok helyzetének javítása
- nemzeti kulturális örökség megóvása, műemlékvédelmi feladatok ellátása
- valódi keresztény értékek képviselete
- a családi kripták, temetkezési helyek felújítása és állagmegóvása
- a történelmi családok ingatlanjainak felkutatása és műemlékké nyilvánítása
- kulturális események támogatása és szervezése
- a családok jó hírnevének megőrzése és ápolása (goodwill) emlékversenyek rendezése és támogatása
- szociális, karitatív, oktatási, környezetvédelmi tevékenység
- az alapítványi célok megvalósításához támogatók gyűjtése
- a nemzeti érdekek fontosságának képviselete, a hazafiasságra való nevelés támogatása
- sport rendezvények, és egészségre nevelési programok szervezése, támogatása

Az egyesület tevékenységei:
- a családok jó hírnevének megőrzése és ápolása
- a családok értékeinek felkutatása, megóvása, megőrzése
- ingatlanok felkutatása és műemlékké nyilváníttatása
- műemlékek felújítása, állaguk megóvása, azok támogatása
- a családok munkásságának megőrzése és ápolása
- kulturális programok, hagyományőrző programok, közösségi kulturális programok szervezése
- filmalkotás létrehozása, támogatása,
- előadó-művészeti tevékenység, tevékenységet végző szervezet támogatása
- látvány-csapatsport támogatása
- szociális és karitatív tevékenység, mint kórházak, segélyszervezetek, gyermekotthonok, anyaotthonok, idősek otthonának működtetése, támogatása, segélyezés és szociális étkeztetés
- hangsúlyozottan halmozottan hátrányos térségek, csoportok támogatása, felzárkóztatása, fejlesztése
- kiállítások szervezése és azok támogatása
- hagyományőrző programok szervezése, lebonyolítása
- környezet- és természetvédelmi kultúra fejlesztése, ápolása, ezzel kapcsolatos ismeretek oktatása, annak támogatása
- vízi jármű emlékversenyek rendezése és támogatása
- egyesületi célok megvalósításához támogatók gyűjtése

Várunk minden olyan civil szervezetet és magánszemélyt, akik a fenti célkütézesekkel egyetértenek, és támogatni kívánják azok megvalósítását. Új tagok belépésére van lehetőség, a csatlakozási űrlap kitöltésével. Letölthető innen: Belépési kérelem

Csatlakozási szándékát emailban is jelezheti, a szechenyiek@gmail.com címen.

Admin
SZerző
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram