A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. Sorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőit.

Sárvári és felsővidéki gróf Széchényi Dénes jogi doktor, a főrendiház tagja, sportlovas.

Született: 1828. november 28., Horpács
Meghalt: 1892. szeptember 28.
Szülők: Széchényi Lajos
Nagyszülő: Széchényi Ferenc
Nagybácsi: Széchenyi István
Dédszülő: Széchényi Zsigmond

Széchényi Dénesnek már gyerekkorában is a lovaglás és a fogatok hajtása volt a legszebb elfoglaltsága. Széchényi Dénes Széchényi Lajos és Wurmbrand Franciska fia, Széchényi Imre öccse, Széchenyi István unokaöccse. Édesapja főudvarmesteri feladata révén sokat forogtak a császári udvarban, játszótársa volt a későbbi Ferenc József és a későbbi uralkodó testvérei is. Vonzalma a lovakhoz, a fogathajtáshoz korán jelentkezett. Jogot végzett, ifjú éveiben katona volt, 21 évesen részt vett a szabadságharcban is, és mint tartalékos huszár főhadnagy szerelt le. Nagybátyja, Széchenyi István ezt írja róla szüleinek:

„Szeretnélek meggyőzni benneteket, hogy Dénesre büszkék lehettek, irigyellek benneteket, hogy ilyen fiatok van. Ő hazájának és nektek is csak örömöt és dicsőséget fog hozni! Ő közlegényként akar belépni, annak ellenére, hogy hadnagyként léphetnék be. … Egyelőre nálunk lakik, mintha saját gyerekünk lenne.”

A közügyekben állandóan tevékenyen részt vett, bár hivatalt nem vállalt. Kitűnő gazda és nagy sportember volt, kivételes tehetségű lovas és kocsihajtó. Egész életében szenvedélyesen foglalkoztatta a lovak képzése, idomítása. Rendkívüli humorérzéke és kiemelkedő rajztehetsége is volt, rajzai is elsősorban lovas témájúak. Boldog, szeretetteli családi életet élt feleségével, gróf Hoyos Mariettával(1838–1926), először a sopronhorpácsi kastélyban, majd Somogyváron. Fiaik: Géza, Lajos, Imre, Viktor. Boldogságára árnyékot csak türelemmel viselt betegsége vetett: 33 évesen erős derékfájdalmak támadták meg, ami enyhébben vagy erősebben egész életében kísérője maradt, ezután már alig-alig tudott lóra ülni.

A képen Széchenyi Dénes szerepel fiával, Viktorral

Széchényi Dénes megújította a lovaglás oktatását. Saját gyermekein kezdte, majd a pozsonyi nyilvános lovardában barátainak gyermekeit tanította, akikkel rendkívül látványos lovasbemutatókat is szervezett. Mindennek olyan visszhangja lett, hogy megkérték, módszerét írja le könyvben is. 1871-ben jelent meg Pesten magyar nyelven az „Adalékok a lovaglás tanításához” című, korszakalkotó újításokat bemutató könyve. 1872-ben ugyanezt a művet német nyelven Bécsben is kinyomtatták. A könyvében leírt két újdonsággal meghökkentette a korabeli lovaskultúrát. Az egyik, hogy a lovagolni kezdő ifjak a futószáron körben mozgó lovon labdát dobáljanak, amivel elérte, hogy a lovasok magabiztosan ültek a lovon és a kantárszárat később sem használták kapaszkodásra. A másik, hogy az akadály felett nem hátra kell hajolni – ahogy azt addig oktatták – hanem előre. A lovak kiképzésének általa kidolgozott módszere is újdonságnak számított. A bécsi olasz nagykövet gróf Széchényi Dénes könyvét elküldte Federico Caprillinek, aki új alapokra fektette a lovas ugrósportot azzal, hogy felső testével követte az ugró ló mozgását. Bebizonyosodott, hogy Caprilli ennek a könyvnek olvasásának hatására alakította ki új, az ugrósport megújulását hozó stílusát.
Széchényi Dénes találta ki a fogathajtók között használatos ú.n. Széchényi-szárat. Ez egy olyan hajtószár volt, amivel a keresztágakat lehetett beállítani, és a hajtó ennek az új szárnak a beillesztésével a lovakat egymástól függetlenül tudta irányítani.

1872-ben javaslatára megalapították a „Jól Idomított Használati Lovak Díjazására Alakult Társaságot”, és megrendezték a világ első díjugrató versenyét, amely a modern lovassport elindulásának egyik mérföldkövét jelentette.