Gróf Széchenyi István születésének 230. évfordulója alkalmából olvassuk a "legnagyobb magyar" életútját (született 1791-ben - elhunyt 1860-ban). Ami nem valósult meg elgondolásaiból - sem életében, sem azóta - az napjaink feladata.
Példaként állhat előttünk mint ember is. Akaratereje, tudni akarása, állandó művelődése, szorgalma, tettvágya csodálatra méltó. Követendő példa a mostani ifjúságnak, akiknek kezében van a jövendőnk sorsa.
A ma élő Széchenyiek és felmenőik különbözőképpen írták, írják a nevüket. Gróf Széchenyi Zsigmond, Gróf Széchenyi István tiszteletére egy é-vel, Gróf Széchenyi Géza - a legnagyobb magyar dédunokája - is egy é-vel írja, a Pál-ág ma élő tagjai több esetben szintén egy é-vel írják.
A nógrád vármegyei Alsószécsényke a család bölcsője. Soraikból híres főpapok, államférfiak és katonák kerültek ki. Érdemeikért kaptak nemességet, majd később grófi címet.
György (1592 - 1695) apja Széchényi Márton, anyja Bán Sára volt. A papi pályát választotta, így testvérének, Lőrincnek a gyermekeiben folytatódott a család. Széchényi Márton halála után az özvegy Gyöngyös városába költözött, György fia itt nőtt fel, és Lőrinc is, aki gyöngyösi lakos maradt. Több gyermeke született itt, de élete végén már Nagyszombatban élt családjával. György kimagasló érdemeket szerzett a papi pályán, püspök volt Pécsett, Veszprémben, Győrött, később kalocsai, majd esztergomi érsek és Magyarország prímása. Gazdag ember lett, birtokot, házat vásárolt testvéreinek is, saját földjeit pedig végrendeletében Lőrinc gyermekeire hagyta. Ezek a birtokok az ország több helyén voltak, egy részük az ország nyugati határához közel, mint Sopron megyében Cenk és Horpács, ahol azután az utódok nagy része született és élt.
Lőrinc egyik fia II. György volt; az ő dédunokája többek között Széchényi Ferenc (1754 - 1820), aki Széplakon született. Ő alapította a Magyar Nemzeti Múzeumot, az ő fia Széchenyi István. Gróf Széchényi Ferenc 1777. augusztus 17-én kötött házasságot gróf Festetich Juliannával. A grófnő szintén nagy műveltségű haladó családból származott: testvére, Festetich György alapította a keszthelyi Georgikont.
A házasságából hat gyermek született:
György (1778. Horpács) ő még ebben az évben meghalt
Lajos (1781. Horpács)
Franciska (1783. Cenk)
Zsófia (1788. Bécs)
Pál (1789. Bécs)
István (1791. Bécs)
Gróf Széchenyi István Bécsben született 1791. szeptember 21-én. Gyermekéveit Cenken töltötte. Nevelője 1801-től Liebenberg János. István gimnáziumi tanulmányait otthon, magántanulóként végezte; Liebenberg mellett házitanárként legkiválóbbja a piarista Révai Miklós volt. Vizsgáit a pesti Piarista Gimnáziumban, a soproni Bencés Gimnáziumban és a szombathelyi Líceumban tette le, általában kitűnő eredménnyel. 1808-ban kapta meg záróbizonyítványát Szombathelyen szintén kitűnő minősítéssel, és ezzel befejezte középiskolai tanulmányait.
Szülei István vallásos neveltetése mellett nyelvtanulására is nagy gondot fordítottak. Az akkori tudományos és közéleti nyelv - a latin - mellett megtanult németül, franciául, angolul és olaszul. A családban a német volt a társalgási és levelezési nyelv, később naplóját is németül vezette.
Gyermek- és tanulóéveinek nagy részét együtt töltötte Pál bátyjával.
Szintén Pál bátyjával együtt beállt katonának az I. Napóleon francia császár hadai ellen állított nemesi fölkelő sereghez 1809-ben. Legidősebb bátyjuk, Lajos is itt volt a soproni lovasszázad kapitánya. A nemesi felkelés feloszlatása után bátyjai leszereltek, István továbbra is a hadsereg kötelékében maradt. Katonáskodása 1826-ig tartott. Bár a katonai pályán sikerrel szerepelt, több ízben kitüntették, mégis úgy érezte, hogy ez nem eléggé méltó hozzá, egyhangú, üres. Ezért több ízben kért szabadságot és ez idő alatt utazásokat tett.
1814 júliusában elhatározta, hogy minden élményt, jót-rosszat följegyez. NAPLÓ-ját páratlan következetességgel 46 éven át, 1860. április 1-ig állhatatosan vezette.
Édesapja 1815-ben átadta Istvánnak a cenki uradalmat és kastélyt. Az ifjú földesúr ugyanebben az évben Angliába utazott, megismerkedett több gyárossal és mérnökkel, valamint megalapozta a lótenyésztésre vonatkozó ismereteit. A következő évben már 21 lovat vásárolt Angliában, hazahozta őket, és melléjük angol ménesmestert alkalmazott. Ekkor kezdett foglalkozni a lótenyésztéssel. Ebben az évben, 1816-ban főleg Bécsben élt, ritkábban Cenken, de Bécsből részletes utasításokat küldött a cenki kastély lakályossá tételére.
Édesanyja születésnapjára, 1817. május 1-re magyar nyelven verset írt ajándékul, amely így kezdődik:
"Ha mindazt, mit szívem érez, tollammal leírhatnám,
Mindazt, mit csak Neked köszön, méltán előadhatnám,
Boldog volnék"
1818-19-ben egy évig járta Itáliát és Görögországot, elbűvölve az antik művészet kincseitől és műveltségét gyarapította irodalmukkal. Közben maga is megkezdte irodalmi tevékenységét: egy bécsi folyóiratban jelent meg cikksorozata a hátaslovak tenyésztéséről.
1820. december 13-án meghalt édesapja, Széchenyi Ferenc. Ezt követően a három fiútestvér között felosztották a család birtokait. Már ezt megelőzően
"1814-ben Szécsenyi Ferenc három hitbizományt létesített Horpács, Iván és Pölöske székhellyel. Három fia közül a sorshúzás Lajosnak juttatta Horpácsot, Pálnak Ivánt, s Istvánnak Pölöskét. Ugyanakkor Sopron megyei birtokait is felosztotta fiai közt: ...Istvánnak jutott Nagy- és Kiscenk, Fertőboz, Fertőhomok, Hegykő és Hidegség. (1873-ban Széchenyi István Béla fia hatósági hozzájárulással a pölöskei ingatlanok helyett a nagycenki uradalmat tette hitbizománnyá, hogy a család sírboltja soha ne kerülhessen idegen kézre.)"
Széchenyi István 1821-ben ismerkedett meg Wesselényi Miklós báróval. Ez alkalommal erdélyi körutat tett: célja főleg az erdélyi ménesek megtekintése volt. Ki is dolgozta a lóversenyszabályzatot, amelyet Debrecenben nyomtattak ki. Az erdélyi körút befejezéseként báró Wesselényi Miklós vendége Zsibón; barátságuk ekkor mélyült el. Wesselényivel együtt ment újabb tanulmányútjára Párizsba és Londonba, elsősorban lóvásárlás végett. Hazatérve I. Ferenc császártól ismételten kérte a lóverseny engedélyezését az Osztrák Birodalomban.
1824. január 20-án meghalt édesanyja, Festetich Julianna grófnő.
1825 elején újabb franciaországi körutat tesz, onnan érkezik szeptember 12-én a pozsonyi országgyűlésre. Mint a grófi család nagykorú, saját földbirtokkal rendelkező tagja, meghívást kapott a főrendeket és az egyházfőket tömörítő felsőtábla üléseire. Október 12-én első alkalommal szólalt fel az alkotmányos sérelmekkel foglalkozó ülésen; beszédét katonaruhában és magyarul mondta el; megtörve ezzel a latinul szólás szokását; nagy felháborodást keltett, de több fiatal mágnás követte példáját.
Felsőbüki Nagy Pál, Széchenyi barátja, Sopron megye követe felszólalásában bírálta a főrangúakat, hogy nem támogatják a nemzeti nyelv ügyét. Ezt követően Széchenyi szólalt fel - ismét magyarul -, s a nemzeti szellem és nyelv felvirágoztatására, "egy nemzeti tudományos intézet" alapítására összes birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel.
Ettől kezdve folyamatosan munkálkodott azokon a terveken, amelyeket fontosnak tartott az ország felemelkedése érdekében. Rendszeresen részt vett az országgyűlés munkájában, szervezte a pesti kaszinó megalakulását, továbbra is foglalkozott a Tudós Társaság ügyével, elkezdte a szederfáknak a cenki birtokon való meghonosítását, rókavadászatot szervezett itt, megrendezte az első pozsonyi lóversenyt, szóval elindult a közéleti munkálkodás útján, amely ettől kezdve egész életét jellemzi. Céltudatosan mindig meghatározta magának a legközelebbi teendőket: meg kellett ismernie az országot és népeit, meg kellett tanulnia a jogot és számos gyakorlati tennivaló várta.
1826. február 15-én lemondott tiszti rangjáról.
1827. június 6-15: megkezdődnek az első pesti lóversenyek
1827. június 10: megindul a Pesti Kaszinó
1827. augusztus 18: a király szentesíti a Magyar Tudós Társaság felállításáról szóló törvényciket
1828. február 22: megjelenik első könyve, a LOVAKRUL
1828. június 6: Lótenyésztő Társaság megalapítása. Ez később országos "Gazdasági Egyesület"-té vált.
Ebben az időszakban Széchenyi kezdeményezte, hogy terjedjen el az udvarias megszólításra azóta is használt "Ön" szó. (Ezt elsőként Révai Miklós használta; Széchenyi tőle hallotta.)
Az 1820-as évek végén többször tartózkodott Cenken, utazgatott, kisebb írások kerültek ki tollából, a cenki birtokon ellenőrizte a juhtenyésztést, szederfaültetvényét bővítette, tanulmányozta a magyar jogot; közben Pest város polgára lett a pestiek felkérésére (Pesten lakást bérelt) és nem utolsósorban belekezdett a nagy műbe: a HITEL-be, amely 1830. január 31-én jelent meg. Ebben támadta a magyar birtokrendszert, az ősiséget, amelynél fogva a földbirtokot nem lehetett eladni. Ezért nem volt a birtokosoknak hitelük és így nem tudták beruházásokkal gazdaságukat gyümölcsözőbbé tenni. Széchenyi kívánatosnak tartotta a hitelviszonyok megjavítását az országban. Kitért a jobbágy és a földesúr viszonyára is, felveti a robot és a terményszolgáltatás megszüntetésének kérdését.
A HITEL-nek óriási hatása volt. A haladóbbak, különösen a fiatalabb nemzedék magáévá tette Széchenyi nézeteit. A konzervatívok, az arisztokraták nagy része elfordult Széchenyitől, hiszen az ő elveiket támadta meg a könyv. Egyik vezérük gróf Dessewffy József "A Hitel című munka taglalatja" címmel bírálatot írt a műről.
1831. július 9-én megjelent Széchenyi VILÁG című műve. Még világosabban kifejezte a nemzeti átalakulás útját és teendőit. A mű részletes címe is ez: "Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s előítélet eligazítására".
1831. július 12-én Cenkre utazott. Tombolt a kolerajárvány. Itt írta meg és kinyomtatta "Kedves jobbágyaim..." kezdetű röplapját, levelét, amely a kolerajárvány idejére adott hasznos egészségügyi tanácsokat a cenki birtok parasztságának. Sopron vármegye a kolera elleni védekezés céljából kinevezett bizottság tagjává választotta Széchenyit. A nyár folyamán ebben a minőségében energikus tevékenységet fejtett ki.
Még Cenken belekezdett egy új mű írásába, címe Reformatio, ez kapta később a STADIUM címet.
Közben foglalkoztatta a gőzhajózás is, már az Al-Duna későbbi szabályozására gondolva. Mozgalmat indított a Pestet és Budát összekötő állandó híd építése érdekében, és a megalakuló budapesti Hídegyesület elnöke lett.
Pest vármegye megbízásából a magyar nyelv terjesztése ügyében írta meg a MAGYAR JÁTÉKSZÍNRÜL című művét, amely 1832. április 18-án jelent meg.
Ezután nyár végén Londonba utazott gróf Andrássy György társaságában; velük volt Andrássy titkára, Tasner Antal is - aki később Széchenyi titkára és bizalmas munkatársa lett. Angliában megtekintette a leghíresebb lánchidakat és a birminghami gőzmalmot; életében először utazott vasúton. Angol hídépítő mérnökökkel tárgyalt a pesti állandó híd felépítésének lehetőségéről, köztük Tierney Clark-kel is.
1833 júliusában elvállalta az "Al-Duna szabályozása kir. biztosa" posztot, és ennek érdekében beutazta az Al-Dunát.
1833. október végén sok viszontagság után Lipcsében megjelent a STADIUM. A kormányzat nem engedte meg hazai kinyomtatását, és lefoglaltatta az országba érkező példányokat, mivel Széchenyi ebben fejtette ki legrészletesebben reformeszméit. A mű továbbra is tiltott maradt.
Széchenyi 1833-34-ben igen tevékeny volt; többször végigjárta az al-dunai munkaterületet, Angliában és Párizsban járt a híd és az Al-Duna szabályozása ügyében, a pesti állandó színház és állandó híd megépítéséről is többször tárgyalt, ekkor fogalmazta meg, hogy mindenki számára legyen állandó hídvám.
Az írást folytatta, PESTI POR ÉS SÁR címmel új művet kezdett el, de nem fejezte be (halála után adták ki). HUNNIA címmel elkezdte a Stadium folytatását, azonkívül 1834 augusztusától cikksorozata indult a Társalkodóban: NÉHÁNY SZÓ A DUNAHAJÓZÁS KÖRÜL címmel, ez egészen 1838-ig tartott.
Házasságukból három gyermek született: 1837. február 3-án Béla, 1839. december 14-én Ödön és 1844. január 15-én Júlia, ő azonban már január 31-én meghalt.
1837-ben sok egyéb munkálkodása mellett mezőgazdasági terveit is igyekezett megvalósítani: megalapította a "Magyar Borismertető Társaságot"; folytatta cenki birtokának megkezdett korszerűsítését, bevezette a vetésforgó rendszerét, gondot fordított a takarmánytermesztésre és így a belterjesebb állattenyésztésre is; és megírta a NÉHÁNY SZÓ A LÓVERSENY KÖRÜL című könyvét, amely a következő évben jelent meg.
Pest városát 1838. március 13-án nagy árvíz sújtotta. Széchenyi családját Cenkre küldte és elsők között szerzett pénzsegélyt a romba dőlt városnak.
1840-ben a Magyar Gazdasági Egyesület selyem- és eperfatenyésztő szakosztályának elnöke lett és ugyanekkor részt vett a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülés megalapításában.
Kedves terve volt a Tisza szabályozása is, hogy ezáltal 150 négyzetmérföldnyi mocsarat alakíthassanak át termőfölddé. Tekintélyével és fáradhatatlan utánajárásával a kormánytól pénzt szerzett ehhez a munkához.
Ez év július 13-án Sopron megye közgyűlésén vett részt Széchenyi, itt elnöke lett a Selyemtenyésztési Társulatnak. Cenken tartotta alakuló ülését a Sopron-vasi Szederegylet ideiglenes választmánya. Ehhez a tevékenységhez kapcsolódott műve: a SELYEMRÜL. Sopron környékének lakosságát is buzdította a szederfaültetésre és a selyemhernyó-tenyésztésre.
Ez évben volt Wesselényi Miklós hűtlenségi pere. Széchenyi, bár ellenezte a köznemességre támaszkodó, az udvarral szembeforduló politikát, több fórumon is védelmébe vette barátját, közbenjárt érdekében.
1835. július 11-én a soproniak levélben keresték meg, hogy segítsen nekik megszerezni egy részvénytársasági alapon működő gőzmalom felállítására az engedélyt. A Soproni Gőzmalom Társaság meg is alakul 1836 májusában, fővédnöke Széchenyi lett és a malom még ebben az évben felépült. Az intézmény sajnos rövid életűnek bizonyult, de ennek nyomán dolgozta ki Széchenyi a pesti malom tervét.
A várossal való kapcsolata ezután mélyült el. Többet tartózkodott itt, bár Sopronban sem földje, sem háza nem volt, ezeket bátyjai örökölték, például a még most is álló Széchenyi-palotát.
Sopron megyei tevékenysége kicsiben ugyanaz, mint országos vívmányai. Ezek: Soproni Kaszinó Egyesület 1843. Ennek Széchenyi is tagja lett. Soproni posta 1845. Sopron és Győr között rendbe hozatta az utakat, biztonságos sopron-győri postakocsijáratot hozott létre. 1847: a kormány megbízta a győri Kis-Duna-Rába-Rábca és Marcal folyók szabályozásával, mert a lakosság sokat szenvedett itt az árvizektől. De ez a terv az 1848-as események miatt nem valósult meg.
1839-ben a Fertő tavon Fertőboz község területén fürdőt létesített a balatoni fürdőzés mintájára, amely hamarosan közkedvelt lett a soproni polgárok között, de később elhanyagolták, tönkrement és meg is szűnt a Fertő vizének visszahúzódása miatt.
Széchenyinek műveiben kifejtett nézetei és azokhoz igazodó gyakorlati munkája nagy elismerést és népszerűséget szereztek itthon és külföldön. Ezért nevezte őt Kossuth Pest vármegye 1840. november 19-i közgyűlésén a "legnagyobb magyar"-nak. Széchenyi István világosan látta, hogy honnan erednek az ország bajai, és a legfőbb gondot ezek orvoslására fordította. Azonban aggodalommal szemlélt minden olyan lépést, amely a bécsi udvarral való összeütközéshez vezethetett.
Kossuth Lajos 1841-tol szerkesztette a Pesti Hírlapot, s ezzel nemcsak új korszakot nyitott a magyar hírlapirodalom történetében, hanem rövid idő alatt szellemi vezetője lett a forradalmi politikai mozgalomnak. Ő valósította meg Széchenyinek azt a tervét, hogy Pest az ország szellemi központja legyen, mert amint elindította a Pesti Hírlapot, az egész ország innen kapta a politikai tájékoztatást, amelyet Kossuth szelleme hatott át. Ez nyílt fellépésre késztette Széchenyit Kossuth, illetőleg a radikalizálódás ellen. 1841-ben jelent meg A KELET NÉPE című műve.
"... Egyenesen megmondom, miben hibáz a Pesti Hírlap szerkesztője: Egyedül abban, hogy a képzelet ... fegyverével dolgozik és nem hideg számokkal, vagyis ... : a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna ... a szívnek országlásában más szerepet nem szabad játszani, mint javaslóit, felbuzdítóit és egyedül a hideg észt illeti a kormányzás ..."
A Kelet népe nagy vihart kavart, több cikk és röpirat jelent meg részint Kossuth, részint Széchenyi védelmében, valamint a kettőjük álláspontját közelíteni kívánó írások, 1841. szeptember 2-án pedig megjelent a Felelet gróf Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól című munka. Széchenyi a politikai viharokból ismét a gyakorlati teendőkhöz menekült. 1844. április 29-én járt utoljára az Al-Dunán. Ez volt kilencedik útja itt. Mivel pénzt nem kapott, a mederszabályozási munkálatokat be kellett szüntetnie.
Ugyancsak 1842-ben augusztus 24-én helyezték el a Lánchíd alapkövét; az ünnepségen Széchenyi is részt vett. A híd tervezője William Clark, kivitelezője Adam Clark volt.
Széchenyi közben megírta a GARAT című művét, amely a Kelet népe folytatásaként ugyancsak elsősorban Kossuth ellen íródott, de nagy lelki küzdelmek után ekkor mégsem adta ki.
1842. augusztus 31-én részvételével megalakult a Soproni Takarékpénztár Rt.; elsőként Széchenyi jegyzett részvényt.
1842. november 27-én az Akadémia nagygyűlésén ő mondta a megnyitó beszédet. Gondolatai nyomtatásban is megjelentek A Magyar Akadémia Körül címmel. Ebben arra figyelmeztetett, hogy nem szerencsés a magyar nyelvet a nemzetiségek körében erőszakosan hivatalossá tenni, mert ennek erős ellenhatása lehet. Gondolatai sajnos nem találtak visszhangra.
Az adózás és a közteherviselés kérdéseivel foglalkozva cikksorozatot indított Adó címmel, és folytatva Két garas címmel még 25 részt írt az első héthez. Ez a cikksorozata 1844-ben ADÓ ÉS KÉT GARAS címen összegyűjtve is megjelent. Olyan kiváló közgazdasági munka volt, hogy az akkori kor neves szaktekintélye, Fáy András azt mondotta Széchenyiről:
"Hiába, mi mindannyian csak szatócsok vagyunk, egyedül ő közöttünk a nagy kereskedő."
1844-ben két röpiratot is írt MAGYARORSZÁG KIVÁLTSÁGOS LAKOSIHOZ címmel, az elsőt április 13-án Cenken, a másodikat július 6-án Pesten. E másodikban már konkrétan tíz pontban foglalja össze a tennivalókat. Ebből a VI. pont így szól: Öt reáltanoda létesítése. Széchenyi tehát az ifjúság nevelésének kérdéseivel is behatóan foglalkozott.
1845. március 30-án a sopron-bécsújhelyi vasúttársaság közgyűlésén elnökké választották (a sopron-bécsújhelyi vasút 1847-ben nyílt meg). 1847. február 23-án a POLITIKAI PROGRAMTÖREDÉKEK című könyve jelet meg, a cenzor vonakodása ellenére. Ezt, mint Széchenyi mondotta, "a nemzet felvilágosítására" és "hazánk el nem romlott fiai számára" írta.
Sopronhoz és Sopron megyéhez való kötődésének újabb momentuma, hogy 1847-ben jelöltette magát a Sopron megyei követválasztáson. Korteskedtek mellette, de agitáltak is ellene: "Mondván, úgyis helye van a felső táblán." Így nem sikerült mandátumot szereznie. Viszont október 18-án Moson megye országgyűlési követté választotta.
1848. március 15-17-én az országgyűlés küldöttségével Bécsben tartózkodott, hogy átadja az udvarnak az országgyűlés feliratát és elfogadtassa a benne foglalt követeléseket. Széchenyi nagy örömmel fogadta a vértelen forradalom győzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, s maga is részt vállalt a Batthyányi-kormány munkájában mint közlekedés- és közmunkaügyi miniszter.
Mivel a politikai vélemények nem lettek egyöntetűek, az elért eredmények nem voltak kielégítoek, világosak, újra aggodalmaskodni kezdett. Megírta cikkét a MI LESZ BELŐLÜNK MAGYAROKBUL? címmel, amelyet a Pesti Hírlap és a Jelenkor közölt. Ebben kifejtette, hogy bízik a nemzet jövőjében, ha rendet tart és egyetértő marad.
Július 5-én nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés, itt Sopron megye nyéki kerületének képviselőjeként vett részt. A képviselőházban többször felszólalt, szembefordulva a baloldal álláspontjával.
Ez nagyon felizgatta Széchenyit, balsejtelmek gyötörték. Rossz érzését még fokozta, hogy július 18-án a Lánchíd szerelési munkálatai során lezuhant az utolsó láncszakasz; és Széchenyi hajóját a lánc kettétörte, ő csak a partra kiúszva menthette meg életét. Augusztus 29-én Batthyányi és Deák Bécsbe ment azzal a megbízatással, hogy - a fegyveres összeütközés elhárítása céljából - messzemenő engedményeket ajánljanak fel az udvarnak. Bécsben azonban nem fogadták őket. Szeptember 3-án István főherceg éjjeli minisztertanácson ismertette az uralkodói leiratot, amelyből kitűnik, hogy a bécsi kormánykörök nem hajlandók az ellentétek tárgyalásos rendezésére.
Ezt már nem bírta Széchenyi felzaklatott idegrendszere elviselni. Szellemi ereje összeroppant. Szeptember 3., ezt írja naplójába:
"48 óra múlva minden lángokban áll! A legiszonyúbb hangulatban vagyok. ... Rettenetes lelkiösmeretfurdalások. ... Úgy érzem: átkozott vagyok! Istenem, irgalmazz nekem!"
1848. szeptember 5-én orvosa kíséretében elhagyta Pestet. Útközben kísérletet tett az öngyilkosságra is. A döblingi elmegyógyintézetbe szállították. Felesége is Bécsben telepedett le ez év októberében. Sokáig nem találkozhattak. Széchenyi 1850 áprilisában látogatásra kijöhetett már az elmeosztályról, felkereste a családját, de ez nagyon felizgatta. Többet nem hagyta el döblingi szobáit. 1853. júliusában először fogadta feleségének látogatását.
Széchenyi tehát élete végéig Döblingben maradt saját lakrészében. Állapota azonban lassanként javult, később már annyira, hogy levelezéseket folytatott, látogatókat fogadott, velük politikáról is társaloghatott, és gazdasági ügyeit is maga vezethette. Később az íráshoz is visszatért: 1856-ban írta meg a SZERELEM, SZERETET című rövid eszmefuttatását. Ezután az ÖNISMERET című művét írja, amelyben összefoglalta megfigyeléseit, gondolatait, a gyermeki tehetség fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekről.
Közben papírra vetette INTELMEI BÉLA FIÁHOZ című gondolatait is. Mindezen írásokat félbeszakította a RÜCKBLICK (Visszapillantás) megjelenése. Ezt az önkényuralom korlátlan ura, Alexander Bach írta. A munka az ő kormányzatát dicsőítette, és azt bizonygatta, hogy milyen boldoggá tette a Bach-rendszer Magyarországot. Széchenyit felháborította ez a könyv, és válaszul megírta a BLICK című munkáját. ("Ein Blick auf den anonimen Rückblick" - Pillantás a névtelen visszapillantásra.) Ebben felháborodását, tehetetlen keserűségét írta meg, Bach és rendszere ellen. A Blick 1859-ben jelent meg Londonban. Csak illegális úton jutottak el példányok az osztrák birodalom területére.
Már a Blick megjelenése előtt is volt egy kellemetlensége: HUNNIA című művét, amelyet 1835-ben írt, de csak 1858-ban nyomtattak ki, a budai rendőrhatóság lefoglaltatta és betiltotta.
1860 elején DISZHARMÓNIA ÉS VAKSÁG című politikai tanulmányán dolgozott. Ez a munka a hattyúdala, félbe kellett hagynia, mert lakásán megjelent a bécsi rendőrség. Március 3-án házkutatást tartottak nála, mindent feldúltak, iratait elkobozták. Széchenyi dacos iróniával viselte el ezt a keserű megpróbáltatást. Állítólag azt mondta a könyveit nézegető rendőrtisztnek, hogy biztos lehet benne, miszerint csak tiltott kiadványokat talál, hiszen amit szabad olvasni, azt nem érdemes. Néhány nappal később Thierry rendőrminiszter közölte vele:
"A tébolyda ezentúl megszűnt excellenciádra nézve asylum lenni."
Ez megrázta Széchenyit. Telve volt félelemmel, hogy erőszakkal hurcolják el vagy titkon elteszik láb alól. Állapota egyre súlyosbodott az ismételt rendőri zaklatások és a növekvő politikai kilátástalanság miatt.
Hosszú hetek tépelődései után 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjjel pisztollyal vetett véget életének.
Temetése Cenken volt április 11-én. Ezen sok tekintélyes soproni polgár is részt vett. A soproni városi színház ez estén nem tartott előadás.
Ezt követően április hónapban országszerte Széchenyi-gyászünnepségeket tartottak. A Magyar Tudományos Akadémia 30-án rendezett rekviemet. Sopron vármegye és a város büszke volt szülöttjére. 1897-ben Sopronban szobrot emeltek neki, amely az iránta érzett tiszteletet hirdeti.
Széchenyi István életműve időtálló. Gondolatai napjainkban is aktuálisak. A ma emberének is szólnak. Különösen fontos, hogy minden tettében abból indul ki, hogy ő magyar, és a magyarságot fel kell emelni elmaradottságából. Ez sarkallta tevékenységében.
