Negyedik alkalommal került sor „AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA DÍJ" kiosztására. A rangos elismerést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nem csak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják.
A díj értékét növeli az a tény, hogy immáron harmadik éve az esemény fővédnöke Varga Mihály pénzügyminiszter úr.
Széchenyi István születésnapján a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Ferenc termében megjelenteket Tisza Attila alapítványi titkár üdvözölte. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntőjében méltatta a Széchenyi család nemzetépítő áldoztakészségét. Ezt követően Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a hazai gazdasági élet összefüggéseiről, eredményeiről, kihívásairól tartott iránymutató előadást. Széchenyi Tímea alapítványi elnök a díj alapításának hátteréről, céljáról szólt. Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja, a zsűri tiszteletbeli elnöke a díjjal kapcsolatos méltató gondolatait fogalmazta meg. Végül Michaletzky Géza, a Bíráló Bizottság elnöke bemutatta a pályázókat, illetve indokolta a Bíráló Bizottság döntését.
Az évi ötszáz millió Forint összárbevétel fölötti kategória nyertese
Az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti összárbevétel kategória nyertese
Az évi ötven millió Forint összárbevétel alatti kategória nyertese
Márka Üdítőgyártó Kft.
3B System Kft.
Batthyány Örökséghasznosító Kft.
A CSALÁD KÜLÖNDÍJA KATEGÓRIA A BUDAPESTI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖZALAPÍTVÁNNYAL EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN
AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 OKLEVÉL
Az ünnepi díjátadás állófogadással és kötetlen beszélgetésekkel fejeződött be.