Széchenyi család logo

Sajtómeghívó a Történelmi Magyar Családok Emléknapjára

2018-05-31

|

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn...”

 

Gróf Széchenyi István mottója jegyében - első ízben ebben a formában - hagyományteremtő szándékkal fogják megrendezni a Történelmi Magyar Családok Emléknapját 2018 június 02-án a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az ötletgazda, és a szervezésben részt vevő szervezetek: a Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány, a „Polgári Hermina” Alapítvány, valamint a Batthyány Családi Örökség Alapítvány.

Az esemény megálmodója és fő szervezője, az alapítvány kuratóriumi elnöke Széchenyi Tímea, aki a múzeum alapítójának, gróf Széchényi Ferencnek egyenes ági leszármazottja. „Remélve, hogy végre elérkezett az az idő, amikor az elődeink előtt való méltó tisztelgés ismét széles körben elfogadott és helyén kezelt kérdés lesz hazánkban, Alapítványunk hagyományteremtő jelleggel kezdeményezte a Történelmi Magyar Családok Emléknapja megünneplését, melynek időpontjaként minden év június 02.  napját javasoltuk a családoknak.”

Az esemény tervezetét és a meghívást személyes hangú üzenetben juttatta el az érintett családokhoz. A felhívásra legelsőként két szervezet ajánlotta fel aktív közreműködését: érintettként a Batthyány Családi Örökség Alapítvány, és támogatóként az alapítvány partnere a „Polgári Hermina” Alapítvány. Az esemény védnöke Schmittné Makray Katalin.

„Minden család hasonló jellegű, nem mindig pozitív élményekkel rendelkezik a múlt megítélésének terén.” - mondja el Széchenyi Tímea elnökasszony. „Tisztában vagyok azzal, hogy nem csak a mi családunk tapasztalta meg az elutasítást, közönyt, hitegetést, és még sok más méltatlan megnyilvánulást. Ugyanakkor az is fontos felismerés, hogy a név minket továbbra is kötelez, és azt, amit örökségül kaptunk, szellemi értelemben is, ápolnunk kell.  Ezért határoztuk el, hogy teszünk valamit.”

Nagyon fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy nem új szervezet létrehozására törekszenek, vagy a már működők megtépázására, hanem a családok számára olyan emléknap és emlékhely létrehozásának gondolatát kibontakoztatni, amely lehetővé teszi a méltó főhajtást a nagy történelmi elődök előtt. Amely ahhoz ad erőt az érintetteknek, hogy vegyék át szüleiktől, nagyszüleiktől a stafétát, és töltsék be saját küldetésüket.

„Tapasztaljuk, hogy ez a kérdés még most sem került nyugvópontra, és a kedélyeket felkorbácsolhatja: akik reagálnak az eseményre, vagy nagyon őszintén támogatják, vagy határozottan elutasítják.”

A program délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében kerekasztal beszélgetéssel kezdődik, melynek témája: "Hogyan építhetünk hidat a múlt és a jelen között? Hogyan szolgálhatják nemzetünk felemelkedését és javát a történelmi családok ma élő tagjai?” A plénum előtt történő beszélgetésben Battyhány, Bethlen, Pallavicini, és a Széchenyi család néhány tagja, illetve Varga Benedek úr a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Dr. Huszár Pál egyháztörténész vesz részt, a beszélgetést Tisza Attila a Gróf Széchenyi Család Alapítvány titkára fogja vezetni.

 

Az emléknapot ökumenikus emlékistentisztelet zárja, a Vajdahunyad várában található Jáki kápolnában, este 18:00 órától. Az istentisztelet házigazdája és liturgiai vezetője Pajor András, katolikus lelkész, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke lesz. Ünnepi beszédet mond: Dr. Kránitz Mihály dékán, Erdő Péter bíboros képviseletében, Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter és dr. Csepregi András evangélikus lelkész. Az istentiszteletet nyilvános lesz.

2018 Május 31.


 

Admin
SZerző
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram