Év Vállalkozása Díj 2015

 

Kiíró

A verseny pályázat formában működik. A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány indította. A pályázaton el lehet nyerni fődíjként Az Év Széchenyi Vállalkozása díjat, mely egy olyan tábla, amit a nyertes vállalkozás bármilyen felületén megjelentethet. A táblán szerepel majd egy évszám is, 2015-ben a 2014-es évszám, mivel a vállalkozások 2014-es teljesítményét 2015-ben lehet reálisan értékelni.

A díj személyes fővédnöke: Tarlós István, Budapest Főpolgármestere

A díj védnöke: Az Egyházasberzsenyi Berzsenyi család.

 A díj bemutatása

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek 3 területét vizsgáljuk. Így: a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget. A vállalatok tevékenységét ezen a három területet külön is értékeljük és az egyes területek első helyezettjeinek díszoklevelet adunk át, de Az Év Széchenyi Vállalkozása-díjat az kaphatja, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtotta. A pályázathoz tartozó honlapon lehetőség van közönségszavazásra is.

A pályázók köre

A pályázat nyilvános és meghívásos. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány megpróbál 10-30 olyan, többségében magyar tulajdonú céget elérni a pályázás hírével , amelyek működése valamilyen módon kapcsolódik Gróf Széchenyi István munkásságához, s ezeket a vállalatokat fölkéri a díjon való indulásra.

A pályázati díj

A pályázók nevezési díjat fizetnek az alapítványnak, mely adományként kerül elszámolásra. A pályázati díj 300 000 forint.

 A pályázatok értékelésének módszere

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány egy három tagú zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsűri a vállalkozások mérlegéből és eredménykimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból kiszámítja a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, melyekből a zsűri értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén kérünk adatokat a cégektől, melyekből 3 mutatót számol ki a zsűri. Igyekeztünk olyan mutatókat alkalmazni, melyek lehetővé teszik a különböző profilú és méretű vállalkozások összemérhetőségét.

Meddig lehet pályázni?

2015. június 30.

A díj blogja itt érhető el:  http://szechenyivallalkozasa.blog.hu/

 Az Év Széchenyi Vállalkozása Díj ünnepélyes átadása 2015. Szeptember 22-én:

 

Díjazottak 2015

A Fődíjat a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. nyerte.

„Innováció” kategóriában a Híd Építő Zrt.,

„Társadalmi szerepvállalás” kategóriában a West End Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. nyert.

A zsűri „Termelékenység” kategóriában is hirdetett nyertest, melynek díjazottja a Pannon Csapágy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett.

A család különdíját a Hot-Ép Kft. – Hotel Kapitány Wellness nyerte.

 „ A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményének 3 fő területét vizsgáltuk:. a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget. A szervezetek tevékenységét ezen a három területet külön is értékeltük, ám az Év Széchenyi Vállalkozása-díjat az a pályázó kaphatta meg aki mindhárom területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A pályázat nyilvános volt és meghívásos alapon működött. Az alapítvány egy háromtagú szakmai zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére, akik a vállalkozások fenti területeit vizsgálták saját szempontrendszerük szerint.” – mondta el Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke.

„Az alapítvány számára fontos, hogy gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát, az általa megfogalmazott üzeneteket és értékeket vigye tovább és közvetítse.”

2015-ös év zsűri tagjainak bemutatkozása

Zsűri tagjai:


Polló László, a zsűri elnöke

dij polo laszloPolló László vagyok, 12 éve a Lilium Konzultáns Kft. ügyvezetője. Fő célkitűzésem, hogy szervezetfejlesztéssel elérjem, hogy a magyar középvállalatok termelékenyebbek, hatékonyabbak legyenek és exportképessé váljanak. Ezen a téren számos sikert értem el és néhány lehetetlen üggyel is bajlódtam. Szervezetfejlesztő módszereimet már korábbi vezetői tapasztalataimra és a hazai és külföldi szakirodalomból megismertekre építettem föl. A Lilium Kft. indítása előtt a Portocom Zrt-t irányítottam 1994 és 2003 között. Diplomámat 1976-ban szereztem, erősáramú okleveles villamosmérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. A rendszerváltásig mérnökként dolgoztam, így mind beosztotti, mind vezetői szerepekben is megismertem a nagyvállalatok működését. Az elmúlt években több szakkönyvet is írtam, melyek közül két alapművemet említem itt meg: Teljesítménybérezés, illetve Kis- és középvállalati vezetők ABC-je. Feleségemmel, Judittal 3 felnőtt gyerekünk és 6 unokánk szülei, illetve nagyszülei vagyunk.
 

dij michaletzkyMichaletzky Géza, a zsűri tagja

1974-től az INFELOR, SZÁMKI, SZÁMALK keretében kezdtem el a software-fejlesztői munkát. 1986 óta foglalkozom vállalatirányítási rendszerek fejlesztésével. 1992-ben alapítottuk meg saját cégünket a NEXT Software Kft-t. A saját fejlesztésű alkalmazásainkkal a célunk a vállalatok hatékony ügyviteli, controlling és döntés előkészítő rendszereinek kialakítása. Munkánk része a partnercégek működésének felmérése, elemzése, hogy részükre az optimális megoldást tudjunk javasolni és megvalósítani. Az utolsó 40 évben az IT fejlődése és a körülöttünk lévő világ minden szempontból felgyorsult: életemnek szakmai része folyamatos gyors változás: új technológiák alkalmazása, új műszaki környezet, új feladatok és új partnerek. Az életem másik oldala, amivel ezt hosszútávon egyensúlyban tartom az a hagyományos polgári műveltség, háttér és értékrend. 5 gyereket neveltünk fel a feleségemmel, és most várjuk a tizedik unokánkat.

 


dij reti lajosRéti Lajos, a zsűri tagja

Réti Lajos vagyok, feleségemmel együtt a Cordillera Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. Cégünk 1991-ben alakult, és több változáson ment keresztül. Jelenleg közbeszerzési tanácsadás és online oktatás a fő tevékenységeink.
Jómagam korábban szociális területen dolgoztam, azonban az elmúlt 16 évben kizárólag közbeszerzéssel foglalkoztam egyrészről közbeszerzési eljárások lebonyolításával, tanácsadással, szakértői munkával, másrészről közbeszerzési ajánlatok összeállításával, ill. az egyes beszerzési eljárásokban cégek teljes körű képviseletével.
Megközelítőleg 450 eljárásban vettem részt ezidáig, amelyeknek nagy része Európai Uniós forrásokhoz kapcsolódott.
2010-óta szerepelek a Közbeszerzési Hatóság honlapján megtalálható nyilvántartásban, mint hivatalos közbeszerzési tanácsadó.