Széchenyi család logo

Molnos András Csaba

2020-09-22

|

Molnos András CsabaMolnos András Csaba színművész 

A Bartók Béla Elméleti Líceum Diákönkormányzata Molnos András Csabát, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművészét, a Bartók Diákszínpad mentorát ajánlja a művészeti Stádium díjra.

Molnos András Csaba a Brassó megyei Alsórákoson született 1980. február 3-án. Születési helye meghatározza egyéniségét, nevelési stílusát, hitvallását, színpadi játékát. Az elszigetelt, természetközeli faluban nevelkedett, ez megalapozta a természetességre való törekvését,  Ugyanakkor fegyelmet, és a munka iránti alázatot hozta magával és adja át diákjainak.

A Középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte a Székely Mikó Kollégiumban. Hitének alakulásában meghatározóak voltak az itt töltött évek. Végül a református Teológia rovására inkább a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem mellett döntött.

Diákjaival való viszonyára egyaránt jellemző a fegyelem, a szigor és a lazaság, kölcsönös tisztelet. Az ODFIE ( Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet), keretén belül számos táborban, színjátszó találkozón vett részt táborvezetőként  majd mentorként. Az Egylettel való intenzív kapcsolata már a 90-es évek végétől tart.

2004-től a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezető színésze, és már első években elkezdte az akkori 1-es számú általános iskola diákjaival a „szinikört”.  A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjaival 2012 óta dolgozik. A Bartók Diákszínpad évente új előadást mutat be, részt vesznek, és nyertesként térnek haza az országos PADIF színjátszó versenyről. De munkája nemcsak a díjakban, hanem elsősorban a diákok személyiségfejlődésében látszik meg!

Egy interjúban így fogalmazta meg hétköznapjainak mottóját: „ Szerintem a világ akkor tudna jobban működni, hogyha mindenki csak azzal törődne, hogy a maga kis feladatát legjobb tudása szerint elvégezze, hogyha igyekezne azon a helyen ahova a Sors-Isten delegálta, mindig, minden körülmények között helytállni.” Mi évek óta tapasztaljuk, hogy ő ezt teszi, tehetséggel és alázattal építi a temesvári magyar közösséget.

 

Admin
SZerző
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram