Szabadakadémia

9. A birodalom kritikusa

Előadó : dr. Messik Miklós jogász, okleveles műemlékvédő, újságíró, a MEVE elnöke

Széchenyi István előadássorozat 4. előadása

Az előadás címe : A birodalom kritikusa. 1848, Pest-Buda-Győr-Döbling

 
„Nem tenni, amikor tenni kellene: bűn.”
„Jó hazafinak lenni vajmi nehéz, kivált Magyarországban, de azért még nem lehetetlen.”
 

 Meghivo 2016 05 26

 

A magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika, a kultúra és a sport terén végrehajtott reformjai már életében felemelték hazáját. Szellemi öröksége hungarikum, hiszen „olyan érzelmi energiákat is megmozgat, amelyek újabb értékek létrehozására motiválnak bennünket”

Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, ez az ő gondolkodását is formálta. „A 18. század második felében a birodalom az új világ új kihívásaival állt szemben: a nagy földrajzi felfedezések, a gyarmatbirodalmak felemelkedése és a piacgazdaság kialakulásának kora ez, amikor az emberek közötti érintkezés felerősödik.”

A Habsburgok nemcsak a magyar történelmet, hanem a kontinens egészének történelmét évszázadokon át meghatározó szereplők voltak. Már a gróf édesapját, a még ifjú Széchényi Ferencet megragadta a II. József uralkodó által képviselt emberbarát morális elköteleződés. „Széchényiék ezt tisztelték benne, de megszólalt bennük a hazafi is a kalapos királlyal szemben. A rendi alkotmánnyal szembeni támadása túl erős lépés volt, azzal Széchényi Ferenc már nem vállalt közösséget.” 

 Szechenyi Istvan

 Széchenyi fontosnak tartotta a magyar nyelv ápolását és egy Tudós Társaság létrehozását is.
„Úgy vélte, a nyelv maga az élet, és az élet akkor fejlődik, ha a nyelv is. Nekünk pedig az anyanyelvünkkel kell fejlesztenünk magunkat.”
A gróf kulturális reformjai közé tartozott, hogy bevezette a társasági életbe a lóversenyzést is. „A lóverseny nemcsak úri szórakozás volt, hanem eszköz a lótenyésztés színvonalának emelésére is. Amire óriási szükség is volt, hiszen alapvető gazdasági szállítóeszköz volt a lovas kocsi, és huszár sem volt ló nélkül. Másfelől, az ügetőre vonzotta a társadalmi elitet, akik ott szót válthattak egymással terveikről, üzleti ügyeikről is. Ugyanezt a célt szolgálta az angol társasági mintára szervezett klubélet is.”
 
Széchenyi koncepcióját a Hitel, a Világ és a Stádium című munkáiban fejtette ki. „Tudta, hogy Magyarország nem önmagában létezik. Hatalmas vízi utat álmodott meg, amelyen a Nyugat termékeit Keletre szállíthatnák, de nemcsak a kézzel fogható árut, hanem az eszméket is. A Duna akkor is rendkívüli gazdasági mozgást tett lehetővé, de a Vaskapu az év jelentős részében hajózhatatlan volt. A gróf úgy képzelte, az áramlás központja Magyarország lenne, amely hidat képezne a Duna által összekötött országok között.”
 

Megrendítő a báró Adolf Thierry rendőrminiszterhez írt levele, melyet Széchenyi már a döblingi szanatóriumból, későbbi halálának színhelyéről írt 1860-ban. Ebben szerepel kérése: „feleségemet házkutatással ne zargassák”. Halálának körülményeiről egyébként naplója is sokat elárul, melyben azt írta: „nem tudom megmenteni magam”. A család a mai napig azon az állásponton van, hogy gyilkosság áldozata lett, annál is inkább, mert halálakor már hosszabb ideje szenvedett sokízületi gyulladásoktól, köszvénytől. A kreált öngyilkosság végrehajtására fizikailag is képtelen lett volna. Elveitől a zaklatásokkal és házkutatásokkal sem tudták eltántorítani. Életművének, személyének hiteltelenítésére ez az egyetlen út volt járható, a Birodalmat minden szinten behálózó és besúgórendszert működtető hatalomnak.  

 Gróf Széchenyi István négy évtizednyi aktív közszolgálat és tizenegy szanatóriumban töltött év után hunyt el.