Bemutatkozás

Rólunk

Az alapítványról
A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány, hivatalos rövidített nevén a : Gróf Széchenyi Család Alapítvány tagjai a Magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc gróf leszármazottai, Pál ági és a Legnagyobb Magyar – Gróf Széchenyi István – vér szerinti utódai 2013-ban, közhasznúvá 2016 évtől váltunk.
Ennek tudatában szeretnénk a családi alapítványt magasba emelni, és tovább képviselni azt a szellemiséget, melyet a Széchényi/Széchenyi család képviselt évszázadokon át Magyarországon.
Szeretnénk megőrizni, továbbvinni azokat a reformokat és azt az eszmeiséget, valamint a nemzeti kulturális örökségünket, mely olyan értékrendet képvisel, mely méltó a Legnagyobb Magyar, Gróf Széchenyi István névhez.
Miként ezt ő megfogalmazta: 
"Mióta élek, kimondhatatlan vágy él lelkemben. Magyarország kifejtése, a  magyar  nemzet  feldicsőítése  él  minden  csepp  véremben."
A család  – szellemiségének megfelelően – a 21. században is reformok születését segíti.
A Széchenyi család egész története folyamán fáradozott azon, hogy a magyar nemzet mind gazdaságilag, mind kulturális téren erős legyen. Ez a célkitűzés magyar sikerek sorozatát feltételezi. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány ezért minden olyan tiszta szándékú vállalkozás mellé áll – illetve ilyeneket maga is kezdeményez –, amely a haza felemelkedését szolgálja.
A legnagyobb Magyar
„...ama férfiúnál, kinél századokon ható eredményekben sem nem többet a nemzet újjonszületésén sikeresben munkást, egyszóval kinél nagyobb magyart nemzetem évkönyveimben nem ismerek s kinek nevét a Széchenyi István nevet csak buzgó hálával és hű lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, amíg lesz magyar...”
Kossuth Lajos
Széchenyiekről
A Széchényi család Magyarország egyik legnevesebb családja. Kiemelkedő szerepet játszottak Magyarország újkori történelmében és fejlődésében. A család hírnevét és vagyonát a 17. században tevékenykedő két érsek, György és Pál alapozták meg. Az önzetlen és feltétel nélküli hazaszeretet, az ország felemelkedését célzó tenni akarás, hasznos, újító szándékok sorozata, ugyanakkor a tradíciók tiszteletben tartása, a keresztény eszmeiség, szellemiség megélése, egyszóval minden nemes jellemvonás, ami a Széchenyiek számára oly fontos volt évszázadokon keresztül, talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy gróf Széchenyi Istvánban teljesedett ki. 
A legismertebb reformer
Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” érdemei vitathatatlanok a mai napig. Korszakalkotó módon befolyásolta a 19. századi Magyarország modernizálását, mind gazdasági, mind kulturális, mind tudományos téren. Széles látóköre, pontos felismerései és a nemzet iránti elkötelezettsége tették lehetővé azon fejlesztések, új szabályozások, intézményrendszerek kialakításának sorát, amelyek nélkül Magyarország leszakadt volna az európai államok gazdasági és kulturális „versenyében”. Széchenyi reformjai egy célt szolgáltak: Magyarország fennmaradását, büszke, erős nemzet megújulását és kiépítését. Széchenyi Istvánnak köszönheti a nemzet a lóverseny meghonosítását, amely számára nem úri passzióként szolgált. A Gróf a lóversenyben erős nemzetgazdasági potenciát látott benne, melynek alapja a modernizált lótenyésztés megerősítése volt. 
A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása (1825) minden bizonnyal évtizedeket váratott volna még magára Széchenyi István önzetlen felajánlása nélkül. Az 1825-ös év nemcsak az Akadémia megalapítását tette lehetővé Széchenyi számára, hanem a Nemzeti Kaszinó létrejöttét is megalapozta, amely intézet a társadalmi, gazdasági és politikai nézetek, fejlesztések megvitatására szolgált. Nemzetgazdasági, nemzetstratégiai, kulturális elképzeléseit, pontos megfogalmazásait több kötetben is közreadta (összesen 26 kötetet jegyez), amelyek közül talán a legismertebbek a "Hitel", a "Világ", a "Lovakrul", és a "Stadium". 
Politikai szerepvállalás a modernizálás szolgálatában
Széchenyi politikai szerepvállalása sohasem volt öncélú, ahogyan őseié sem. Befolyását olyan nemes céloknak a szolgálatába állította, amelyek a mai napig hatással vannak Magyarország gazdaságára. Nem szabad megfeledkezni a Duna-Tisza szabályozásáról, vagy a Budát Pesttel összekötő Lánchíd megalkotásáról, a dunai gőzhajózás felkarolása, valamint a balatoni gőzhajózás elindítása is hozzá köthető. A hatékony állattenyésztés mindig a szívügye volt, amelyért hatékonyan maga is hatékonyan szállt síkra. A magyar nemzeti kincsünk, az anyanyelvünk ápolásán túl, szenvedélyesen érvelt a magyar nyelv, mint hivatalos és hivatali nyelv használatáért. 
Olvastunk az idők jeleiből
Széchenyi István működésének fundamentuma a családi, és különösen az atyai hagyaték volt. Sokan, sokféleképpen feldolgozták életét és munkásságát, de az ősei szellemi hagyatékáról (ha csak a két érsekre gondolunk) már jóval kevesebbet tudunk. A Pál érsek pályákáról, vizsgálat által feltárt tények is ezt bizonyították. A kérdés tehát jogosan merül fel: hogyan lehetne megérteni a legnagyobb magyar rendkívüli tetteinek motivációit, elkötelezettségét, ha nem ismerjük teljesen azt az alapot, amire támaszkodott, építkezett? A család tetteinek, lelkiségének ismerete követendő példaként szolgálhat nemcsak a szakemberek, hanem mindannyiunk számára. Mi, mai Széchenyiek, úgy látjuk, hogy a kívánt idő elérkezett, hogy modern eszközökkel kövessük a „legnagyobb magyar” példáját: tettekkel erősítsük hazánkat.
Ezért hoztuk létre a Gróf Széchenyi Család Alapítványt, mellyel új reformtörténeteket szeretnénk írni a család évkönyveibe.
 
Az elődök tisztelete
 
GRÓF SZÉCHÉNYI FERENC
1754-1820

A Sopron megyei Széplakon 1754. április 28-án született gróf Széchényi Ferenc életútját döntően befolyásolta, amikor özvegyen maradt édesanyja, Cziráky Mária grófnő úgy határozott, hogy az eddig a soproni, majd a nagyszombati jezsuitáknál diákoskodó fiát 18 éves korában beíratja a bécsi Teréziánumba. Bécs városa persze csak az ország, és nem a Habsburg Birodalom határain túl feküdt. Számos magyar otthonosan érezte magát ebben a városban, elterpeszkedve a "nyugat" kényelmében, miközben egyiküknek sem jutott eszébe, hogy itteni élményeik hatása alatt a hazai viszonyokat nem ócsárolniok kellene, hanem javításuk módját keresni. Széchényinek eszébe jutott, és ez az apa és fiú lelki rokonságára vall.

A Teréziánum az elavult tantervekben megfeneklett provinciális magyar oktatáshoz képest mégis külföldet jelentett. Az akkoriban már negyedszázada működő intézmény - Collegium Theresianum - 12 évfolyamú összetett közép- és főiskola volt, amelyben fennállása során száznál több magyar mágnás és középnemes ifjú nevelkedett. 1772-ben került növendékei közé gróf Széchényi Ferenc, aki a felső közigazgatási-jogi tanfolyamra íratkozott be. Itt tett szert korszerű általános műveltség mellett egyben széles körű nyelvtudására is. Még az sincs kizárva, hogy itt tanult meg tökéletesen anyanyelvén írni, hiszen a haza oktatás latin nyelven folyt.

Korábban is voltak pédamutató hazafiak, akik megpróbálkoztak a magyar bibliofil tevékenységgel, odaadást, bőkezű áldozatkészségét sem nélkülözve, sajnálatosan kellett azonban megállapítaniuk, hogy kevesük buzgalma járt tartós, a ráfordított munkát megtérítő sikerrel. Hol konfiskálás, hol a történelem vihara vagy a könyvtár nem átgondoltan megválasztott helye, sok esetben az örökösök nemtörődömsége megakadályozta, hogy gyűjteményük a magyarság kultúráját, művelődéstörténetét méltóképpen reprezentáló, a szellemi élet pezsgését szolgáló intézménnyé váljék. Ennek okai között szükségképpen szerepet játszott még az is, hogy az ilyen jellegű értékeket valamiféle gravitációs erő mindig az uralkodói központ felé vonzza. Ezt a szerepet pedig évszázadokig Bécs töltötte be.

Az elmondottak illusztrálására megemlíthetjük akár Ráday pénzgyűjteményének ritka darabjait, akár azt a bizonyos Teleki-féle Servetus-művet, de még inkább a nagyszentmiklósi kincset. Ezt a lelőhelye után elnevezett, de Attila kincseként is emlegetett, 23 arany- és ezüstedényből álló Torontál megyei leletet egy román jobbágy ásója vetette ki 1799-ben. A szenzáció hírére egykettőre megjelent egy bécsi kereskedő, aki potom áron megvette az edényeket - lehetséges, hogy belőlük egy-kettőnek már előbb lába kélt -, és Pestre hozta őket eladni. Boráros János polgármester, Pest fejlesztésének lelkes apostola azonban - akinek "etimológiai" szobrot állítattak a Boráros téren - az egészet lefoglalta és leltárba vétette. Így próbálta ezt a nemzeti kincset az elkótyavetyéléstől megmenteni. A leltározással azonban megindult a bürokrácia szívós gépezete, amelynek tekervényeiben végül is Bécsbe került az egész anyag, és ott is van a mai napig. Sajnos, az idő tájt nem volt olyan intézmény az országban, amelyre hivatkozhatott volna akár a hatóság, akár az országgyűlés, hogy igenis ilyen nagy jelentőségű leletnek ebben az országos intézményben van a helye. Gróf Széchényi Ferenc és fia, István éppen az ilyen jellegű hiányokat, a művelődés és gazdaság terén történt lemaradásokat akarta orvosolni európai látókörük révén felismerve, hogy a politikai önállóságot meg kell előznie a nemzeti művelődés és gazdaság terén elért eredményeknek.

Szóltunk már a könyvtár és a könyvtárosok fontos szerepéről. A felvilágosodás korában a könyvtárosok sorát olyan szellemek nyitják meg, mint például Gottfried Wilhelm Leibniz, vagy éppen Széchényi teréziánumi éveinek táján a híres wolfenbütteli könyvtárban Gotthold Ewphraim Lessing. A Teréziánum tantestületében - ahol világi tanárok és jezsuita páterek egyaránt helyet foglaltak - is működött egy európai hírű könyvtári szakember, a jezsuita Michael Denis. Érdekes egyéniség, Bécs szellemi életének különlegessége, akivel Széchényi közeli kapcsolatba került, és szakszerű könyv és könyvtárismereti oktatást kapott tőle. E kitűnő szakember kalauzolásával nemcsak a Teréziánumnak a világi tudományok sokaságát nagyszerű rendbe foglaló könyvtárában mélyülhetett el, hanem a császári Udvari Könyvtár, a Hofbibliothek állományát is megismerte. Magyar könyv és kéziratritkaságokat tanulmányozhatott, korvinákat, és büszke érzés tölthette el, ha az Udvari Könyvtár már említett feliratára gondolt, amely szerint annak alapját Mátyás királyunk híres bibliotékája vetette meg. Íme, az atya és fiú másik nagy alapélménye, a fiú megfogalmazásában: "Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak!" Ezt bizonyítják múltunk nagy emlékei, amelyek egyben kötelezettséget is jelentenek. Megint a fiú híres szavai jellegzetes, rapszodikus lüktetésű központozásukkal: "Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretném hinni: lesz!" Avagy a kortárs költő, Kisfaludy Károly Mohács című költeményének szavaival:
Él magyar, áll Buda még! a múlt csak példa legyen most
S égve honért bizton nézzen előre szemünk.

Ilyen elszánásokkal is lehetett harmadfél esztendő után hazaérkezni Bécsből. Éppen ez különböztette meg Széchényi Ferencet "nagypipájú és kevésdohányú" honfitársaitól. Itthon előtte állott a választás: közéleti útra lépjen-e, vagy mecénásként tevékenykedjék? Hol használhat többet a hazának?

Bizonyos mértékig nem is ő, hanem a sors határozott.

A közélet fórumán kezdte működését, szép reményekkel. Helyeselte és lelkesen támogatta II. József reformpolitikáját mindaddig, amíg rá nem döbbent, hogy az a magyar nemzet létét fenyegeti. Ezért 1786-ban visszavonult a közélettől, hogy ezentúl munkásságát mecénásként a haza művelődés felvirágoztatatásának szentelje. Ehhez egyrészt a Széchényi-birtok, másrészt Festetics Júlia grófnővel, a Georgikont alapító György lánytestvérével kötött házassága megfelelő anyagi hátteret biztosított. Tájékozódásul 1787 tavaszán közép- és nyugat-európai tanulmányútra indult, s csak a következő év elején tért vissza. Csehország, Szászország, Brandenburg, a Hannoveri királyság, Vesztfália és Németalföld fejlett művelődési intézményeit végigjárva áthajózott Angliába.

Útja során Prágában megcsodálta az egykori híres jezsuita kollégiumban, a Clementinumban elhelyezett egyetemi könyvtárat, amelyet Frantisek Kinsk áldozatkészsége 12000 kötettel gyarapított, s amelyben karel Rafael Ungar könyvtáros nemrég fogott hozzá a Bohemica-gyűjtemény összeállításához. Ebbe sorolandónak minősítette mindazokat a műveket, amelyeket cseh szerzők írtak, vagy idegen szerzők tollából a csehekről szóltak. A drezdai Udvari Könyvtárban felfigyelt arra, hogy legfőbb értékét az odakerült főúri magángyűjtemények adják. Igazi mintakönyvtárat talált Göttingában, a Leibniz által bevezetett gyűjtőmódszerrel, az ő rendezésében. Azután következett négy hónap Angliában, ahol többek között alkalma nyílt a két évszázados múlttal rendelkező híres oxfordi Bodleiana-könyvtár, vagy az akkor még alig fél százados londoni British Museum és annak könyvtára tanulmányozására. Tanulmányútjával kapcsolatban csak a legjelentősebb könyvtárakat említettük, nem beszéltünk megismerkedéséről a szellemi élet jeleseivel és a tudós társaságokkal.

Megtöltekezve ért haza. hozzáfogott a mágnások, a művelt köznemesség és a literátor értelmiség körében azoknak a férfiaknak kereséséhez, akik a nemzeti tudományosság kibontakoztatásában gondozó, mecénás után sóvárogtak. Valamilyen tudóstársaság felállítása ügyében is folytatott tárgyalásokat. Közben váratlanul újabb külföldi útra nyílt lehetősége. II. Lipót koronázásakor, 1790-ben a nápolyi király olyan megtisztelő figyelemben részesítette a magyar rendeket, hogy ezek hálából emlékérmet csináltattak neki, és annak ünnepélyes átadására Széchényi Ferencet kérték meg. 1791 decemberében indult el a Velence-Bologna-Firenze-Róma útvonalon, majd visszaútján újra Rómán keresztül Pisa, Genova, Torino, Milánó, Parma és Velence városait érintette. Százados múltú klasszikus könyvtárakat láthatott, mint Rómában a Vaticana, Firenzében a mi Mátyás királyunk gyűjteményét annak idején példának tekintő Laurenziana, Milánóban az Ambrosiana. Ezek az élmények éppen úgy tudatosították benne a hazai elmaradottság érzését, akárcsak látogatása a római Accademia dei Lincei vagy a firenzei Aaccademia della Crusca patinás intézményeiben.

A következő év nyarán érkezett haza. Tervekkel telve hozzálátott könyvtári gyűjteményeinek rendezéséhez és nagyobb arányú fejlesztéséhez. A cenki család kastélyba hívta régi ügyészét és egyben barátját, a tudós Hajnóczy Józsefet, aki már régebben rendbe szedte a horpási családi tékát. Azt most Sopronba vitette. Hajnóczy biztatására már egy évtizede gyűjtött kéziratos dokumentumokból álló hungarica-anyagot. A prágai Bohemica-gyűjteményt látva és hajdani professzorának, Michael Denisnek tanácsát megszívlelve elhatározta, hogy fokozza ilyen irányú erőfeszítéseit, és az összegyűlt anyagot kiegészíti könyvekkel. Célul a lehető legnagyobb teljességet tűzte maga elé: megszerezni minden olyan hazai és külföldi nyomtatványt - tekintet nélkül esetleg annak csupán alkalmi jellegére -, ami magyar szerzőtől származik, vagy bármiképpen Magyarországra vonatkozik, beleértve a térképeket is. Mindez sok tárgyalással, nagyszabású levelezéssel, ügynökök foglalkoztatásával járt, ami nem kerülte el Bécs figyelmét. Nem csoda, ha a Martinovics-féle titkos szervezkedés leleplezése során ő is gyanúba került. Annál is inkább, mert a vádlottak közé tartozott munkatársa, Hajnóczy József is, aki 1794 nyarán kivégeztek a Vérmezőn. "Hogy-hogy nem tudott Hajnóczy nézeteiről, akit évek óta ismer?" -szegezték neki a vizsgálat során a kérdést. "A rám állított besúgót is évek óta ismerem, mégsem tudom, milyen jelentéseket firkál rólam!" - vágta ki magát.

A gyanú lassan elterelődött róla. Ő pedig visszahúzódott cenki magányába, s gyűjteményének fejlesztésével foglalta le magát. Hivatásos könyvkereskedő még az idő tájt is kevés volt Magyarországon, így - mint említettük - ügynöki hálózatot kellett kiépítenie, ennek központjai az iskolavárosok voltak, leggazdagabban adó telérei pedig a hagyatéki könyvtárak. További nehézséget jelentett, hogy a feladatot nem lehetett felmérni. Mennyi terméket és mit produkált az évszázadok során a magyar nyomdászat? E célra csak nagyon kezdetleges bibliográfiák álltak még rendelkezésre. Az első jelentősebb összefoglalás Sándor István Magyar könyvesháza majd csak 1803-ban jelenik meg.

Széchényi természetesen csak irányított. Az adminisztratív feladatokat és a könyvek rendezését is Lajos fiának nevelője, Tibolth Mihály végezte, akit már itáliai útjára is magával vitt. Tibolth 1797-ben hozzálátott az anyag rendezéséhez, a Teréziánum tudós professzorának, Michael Denisnek kissé módosított szakrendje alapján állítva fel a könyveket: teológiai, történelem, jog, orvostudomány, matematika, filológia (együtt a pedagógiával). Tibolth elkészítette a 7090 darabot elölelő anyag betűrendes és szakrendi katalógusát, amelyet a következő évben, 1798-ban kinyomtattak három kötetben, Michael Denis elismerő előszavával. 550 példányának nagy részét Széchényi szétküldte szakembereknek, intézményeknek, bőven juttatva belőle külföldre, megmutatandó ország-világ előtt, hogy a magyar szellem a századok során milyen kincseket alkotott. Honfitársainak pedig buzdításul szolgált e kincsek megismerésére, illetve gyarapítására. Később ugyanezt tette gyűjteményének kéziratait feltáró köteteivel is.

Nem marad el az elismerő külföldi és belföldi visszhang. August Ludwig Schlözer göttingai professzor egyike volt azoknak, akik Magyarország kulturális viszonyairól gyakran tettek bíráló, sőt lekicsinylő megjegyzést, fájó sebeket ejtve a magyar értelmiség és nemesség lelkén. Most nem vonakodott leírni e latin szavakat:

Coeptum opus, ad omnem posteritatis memoriam insigne futurum, gratulor animitus. Vagyis a megkezdett műhöz szívből gratulál, kívánva, hogy ez az utókor számára is emlékezetes ékesség legyen.

A magyar visszhangok közül álljon itt a literátor Baróti Szabó Dávidnak, az első magyar irodalmi folyóirat, a kassai Magyar Museum egyik szerkesztőjének méltatása:

Te Széchényi, "királyi kincsnél többet nyújtottál a Hazának.
Ugyanis mi lehet szebb, hasznosabb, szükségesebb a tudományoknál? Ezeknek eszközlése által jutottak a nevezetesebb birodalmak virágzásra, a nemzetek vadonságokból szelídségre, a hadi mesterség, kézi munkák és kereskedések tökéletességre. Ezek nélkül örök feledékenység nyomná a történt dolgokat; kiveszne vitéz bajnokainknak s dicső eleinknek emlékezete, maga magát sem ismerné az ország (...) Ha kiholt régibb, kivált magyar íróinkat nézem, újra születni látszadoznak Általad (...) Ezer hálával tartozunk, hogy összegyűjtötted, az enyészet veszedelméből kiragadtad, a setétségből a világosságra hoztad őket (...) S ha az élő magyar írókat nézem, ezeknek is lankadó tevékenységét felfrissítetted. Mert várhatták-e ezek fáradozásuk jutalmát? Hisz a mostoha körülmények folytán nyomtatásra költött pénzük úgy sem térült meg. D minden jutalomnál többet jelent nekik, hogy munkáik az Országos Könyvtárba kerülnek s az olvasni akaróknak átadatnak s az idők viszontagságai ellen megvédetnek. Ki ne érezné megtiszteltetésnek, hogy Catalogusodban szerepel, s ki ne nyerne ettől serkentést ama henyélő magyarok között, hogy vétkes álmaikból valahára felébredjenek s elmebeli tehetségüket közhaszonra fordítsák (...) Szerencsések azok, akik ezen nagy kincshez közelebb férhetnek; aki ezzel, amikor nékik tetszik, élhetnek! Be jó módjuk légyen a többi között egy tökéletes nagy szótárnak készítésére és a magyarság virágainak öszveszedésére! (...) Hazád fényességére s Nemzeted boldogítására született nagy Gróf, vajmi messze látott mélységes elméd! Más ítéléssel lesznek ezután honunk felől a külső nemzetek (...) Azonban az országnak tőled ajándékoztatott nagy könyvház (...) nem szűnik a Tiéd lenni: a Te fényes neved fogja mindenkoron viselni és minden haszon, mely abból áradand, Tenéked, mint kútfőnek fog illő köszönettel tulajdoníttatni."

A nyomtatott könyvkatalógus - mint említettük - valamivel több mint 7000 műről adott számot. Nem kevés ez, ha arra gondolunk, hogy Széchényi gyűjtőmunkája után egy évszázaddal Szabó Károly Régi magyar könyvtárának három kötete már több mint 9000 olyan műről tudott, amely Magyarországon jelent meg, illetve külföldön magyar nyelven vagy magyar szerzőtől? Pedig ő csak 1711-ig haladt. A probléma felvetését meg is fordíthatjuk: egészen biztosan több könyvet tudott volna összeszedni, ha kezében lett volna már Szabó Károly bibliográfiája. Nem szabad továbbá azt sem szem elől tévesztenünk, hogy Széchényi a gyűjtőmunkájával kezdetben afféle magyar történelmi okmánytár, tehát inkább levéltári anyag összeállítására törekedett, jóllehet ezek nyomtatott katalógusa később jelent meg, mint a könyveké. A könyvek gyűjtése csak a 90-es évek közepén, az itáliai utat követően került előtérbe. A kéziratok sem vesztettek jelentőségükből, hiszen éppen ez idő tájt vásárolta meg Kovachich Márton György jogtörténésznek a hazai jogtörténeti emlékekről készített, több, mint 200 köteget kitevő iratmásolatait.

A következő kérdésünk, hogy bibliofília volt-e ennek a hatalmas nyomtatott és kéziratos anyagnak összegyűjtése. Tény, hogy például a Kovachich-féle kéziratkötegek aligha szolgálhattak volna egy felvilágosodás kori kastélykönyvtár díszéül. Eddigi fejezeteinkből azonban világosan kitetszett, hogy a bibliofília nem zárja ki köréből a kéziratgyűjtést, és nem tekinti kizárólagos céljának a szépséget, a látványt. A bibliofil jelleget a cél is adhatja, ez pedig határozottan állt Széchényi előtt: a magyar szellem, a magyar toll termékeit őrző gyűjtemény megalapítása. Egyrészt mint nemzeti kulturális önigazolást, másrészt mint a magyar történelem és művelődés értékeinek kutatására szolgáló műhelyt.

E célok ismeretében egyre világosabban rajzolódott ki előtte, hogy a cenki kastély nem megfelelő hely könyvtára számára. Helyesebb lenne életművét központi helyre szállítani, s ott az ország tulajdonába átengedni. 1800 őszére meg is érlelődött benne a szándék, hogy gyűjteményét felköltözteti Pestre, az ország szellemi központjába, és mint a családja nevét őrző nemzeti könyvtára ajándékul adja az "édes hazának". Az állomány ekkor 5132 kötet könyv, 1964 kisnyomtatvány, 730 köteg, illetve kötet kézirat, 40 köteg térkép, 102 köteg metszet és 2000 címerkép volt.

Célja megvalósítására 1802 márciusában "felségfolyamodványt" nyújtott be a királyhoz, hogy gyűjteményét, melyet - saját szavaival - "több év során sok fáradsággal, gonddal és jelentős kiadásokba merülve szereztem meg, a drága hazának, amelynek ölében mindezek összeszedésére alkalmat és módot találtam, és a közhaszonnak, amelyre mindig törekedtem és törekszem, szentelhessem".

Július 2-án bejegyezhette naplójába barátjától, Pálffy Károly kancellártól kapott értesülését "Őfelsége hozzájárulásáról, hogy szándékom szerint könyveimet és egyéb gyűjteményeimet nemzetemnek adományozhatom".

Így jött létre a róla elnevezett nemzeti könyvtár, a Bibliotheca Corviniana mellett a legnagyobb bibliofil-tett Magyarországon. És fennállásának rövidesen elkövetkező második centenáriumát immár azon a helyen fogja ünnepelni, ahol egykor a történelem viharától szétsodort szellemi elődjének épülete állott: a budai várpalotában.

Széchényi életműve tehát időállónak bizonyult. Cenki magángyűjteménye mint Széchényi Országos Magyar könyvtár (Bibliotheca Hungarica Szécényiano-Regnicolaris), avagy Széchényi Nemzeti Magyar Könyvtár (Bibliotheca Hungarica Nationalis Széchényiana) országos intézménnyé lett, amelyet a nemzet az első pillanattól fogva magáénak érzett. Jelképszerűen szokás emlegetni a Magyar Hírmondó 1803. január 2-áról közölt hírét: "Tegnap elméne Gróf Széchényi Ferencz ő Excellentiájához egy ide való polgár - Kindi Mátyás Szüts mester - és 48 darab könyvet bémutatván, arra kéré, hogy mivel a Hazának ajándékozta volt a Fő Méltóságú Gróf tulajdon kintses Bibliothecáját, fogadná el tőle ezen kisded ajándékot, és fordítaná önnen felséges tzéljára."

Az alapítást követő év elején kindi Mátyás szűcsmester az ajándékozók és gyarapítók hosszú sorát indította el: iparosok és főrendek, írók és orvostudorok, főpapok és áldozárok - ahogyan az egykorú felsorolás a katolikus papokat nevezi -, protestáns lelkészek, tanárok és közéleti férfiak egyként igazolták, hogy milyen örömmel fogadták Széchényi Ferenc szándékát a nemzet szellemi kincseit őrző nemzeti könyvtár létesítésére.

Az első tizenkét év alatt közel 4 ezer tétellel gyarapította a magyar társadalom a könyvtárat, amelynek több mint fele könyv volt, a többi kézirat, kép és térkép. Az ajándékozó literátor értelmiség köréből Aranka György, Baróti Szabó Dávid, Berzeviczky Gergely, Fejér György, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Révai Miklós, Tessedik Sámuel, Virág Benedek az ismertebb nevek, a városi polgárok között Landerer Mihály és Trattner Mátyás pesti nyomdászok. Folytathatnánk a névsort mágnásokkal és főpapokkal, de inkább mint testületi ajándékozót kell kiemelnünk a pozsonyi káptalant. Ennek eredményeképp 1812-ben, tehát az alapítás után egy évtizeddel becses ősnyomtatványokkal és kódex-kincsekkel (ezeket ciméliáknak szokás nevezni) gazdagodott az e téren eddigelé elég keveset tartalmazó gyűjtemény. Így került a könyvtár birtokába, a 12. század végén a boldvai bencés apátság részére készült Pray-kódex, amely a legrégibb összefüggő magyar nyelvemléket, a Halotti beszédet tartalmazza. A kódex az ország északkeleti részén fekvő apátságból a következő évszázad elején már a Dunántúlra került, a somogyvári, majd a deáki bencésekhez, és azoktól nemsokára a közeli Pozsonyba. A káptalan ajándékában volt még 15 más kódex, majdnem ugyanennyi ősnyomtatvány és 35, túlnyomórészt 16. századi olyan könyv, amely később Szabó Károly Régi magyar könyvtár című bibliográfiájában kapott helyet. Ezek révén nyert a könyvtárban szélesebb megalapozást a középkori kódexek, az ősnyomtatványok és részben a régi magyar nyomtatványok gyűjteménye. Ugyancsak ezekben a kezdeti években kapott a könyvtár más ajándékozóktól három 16. századi kéziratot, a Gömöry-, a Domokos- és az Érdy-kódexet. Az első Gömöry Károly pesti gyógyszerész, a másik a besztercebányai káptalan, a harmadik Stipcsics Ferenc esztergomi apátkanonok ajándéka.

Tulajdonképpen az ajándékozók között első helyen kellett volna említeni az alapítót. Nem lenne helyénvaló, ha háttérbe szorulna az ő további szerepe, 1802 után is saját költségén évről évre kiegészítette az állomány hiányait hazai nyomtatványokkal és külföldi hungaricumokkal. Mindezt betetőzte azzal, hogy a halála előtti évben 10 000 kötetnyi idegen művekből álló könyvtárát adta oda segédkönyvtárul alapításának, amelyre 140 000 ezüst forintot költött. Az ő bőkezűségéből került több értékes régi kézirat a könyvtárba, például az a miniatúrákkal díszített imakönyv, amelynek kéziratos bejegyzéséről feltételezhető, hogy Mátyás király kezevonását őrzi. Ugyanígy egy tucatnyi részben vagy egészben magyar vonatkozású ősnyomtatvány. Így például a Thuróczy-krónikának mind augsburgi, mind brünni kiadása, vagy az Augsburgban 1496-ban nyomott Schedel-féle Világkrónika. Érdekességként meg kell említnünk, a manapság külföldi kutatók által oly sokszor használt 12 lapos ősnyomtatványt, a rémtetteiről hírhedt, majd Mátyás fogságába esett erdélyi Drakula vajdáról, amely Lübeckben jelent meg 1485 táján, tehát még Mátyás király életében. A Széchényi által szerzett ősnyomtatványok között érdekes darab annak az államszerződésnek nem sokkal Mátyás halála után kinyomtatott német szövege -Capitel der Bericht... - amelyet Mátyás király és III. Frigyes császár kötött 1463-ban a magyar trónöröklés tárgyában.

E műnek volt egy latin változata is. Ez ugyancsak 1490-1491 között jelent meg, Capitula concordiae címen. Ennek kapcsán merül fel egy másik kezdeti nagy adakozó, József nádor neve, aki e műnek minden egyes lapját egy arannyal fizette meg. Az intézmény a kezdeti időktől ogva sokat köszönhetett ennek a Pest-Budát szépítő főhercegnek, Mária Terézia unokájának, aki az alapítás után négy évvel már a könyvtár múzeummá való bővítésén munkálkodott. Tehát egy olyan intézmény kialakításán, amely a toll és nyomdafesték alkotásain kívül a haza régészeti és történeti emlékeit, természeti különlegességeit is gyűjteni fogja. Szülővárosa, Firenze - atyja, II. Lipót császár és király akkor még a toscanai nagyhercegség kormányzója volt -, továbbá Róma, Milánó, Szentpétervár, Berlin, Drezda, Cassel, Bécs hasonló intézményeire gondolt, de nem egyetemes, hanem kizárólag nemzeti gyüjtőkörrel. S e téren úttörő szerepre vállalkozott a kontinensen.

A nádor előterjesztésére a rendek az 1807. évi országgyűlésen kimondták, hogy elfogadják és oltalmukba veszik Széchényi Ferenc nagyszerű ajándékát, a már valóságosan létező és működő Országos Könyvtárat, s úgy tekintik ezt, mint a létesítendő Nemzeti Múzeum alapját. Akövetkező évben, 1808-ban pedig megszavazták a múzeumi törvényt, a nádort megbízták a szükséges intézkedések megtételével, ideértve az építkezés megindítását is. E törvények életbe léptével a Széchényi Országos Könyvtár, mint a Múzeum Könyvtára, Bibliotheca Musei Nationalis, amely az 1922. évi XIX. tc. alapján vette fel a máig használatos Országos Széchényi Könyvtár nevet, megszűnt önálló intézmény lenni, és csupán egyik része lett a magyar művelődés ügyét szélesebb körben szolgálni hivatott új létesítménynek, a Magyar Nemzeti Múzeumnak.

A múzeumot létrehozó nádor szívének legkedvesebb gyermeke azonban a sok gyűjtemény között mindvégig a könyvtár maradt. Ide juttatta a hozzá érkező tiszteletpéldányokat, az állomány gyarapítására, a maga költségén páratlan értékű kézirat- és könyvkincseket, valamint tudós hagyatékokat vásárolt meg. Már az alapítást követő évben 12 000 forinton, megvette a könyvtárnak Kovachich Márton György rendkívül gazdag kéziratgyűjteményét, akitől - mint láttuk - hasonló anyagot már Széchényi is vásárolt. Külföldi útjain bibliotékákban és antikváriumokban járt után esetleg megszerezhető régi és ritka hungaricumoknak. Franz von Hildebrand professzor, a nagy hírű bibliofil könyvgyűjtő hagyatékából Bécsben több árverést is rendeztek. Így jutott hozzá 100 ezüst forintért az első Magyarországon nyomtatott könyvhöz, a már említett Hess András-féle latin nyelvű Budai krónikához, valamint a Thuróczy János által írt Chronica Hungarorum augsburgi kiadásának egy pergamenre nyomott, színezett díszpéldányához 400 ezüst forinton. Ez a mindmáig páratlanul álló darab feltehetően magának Mátyás királynak készült. Ajánlását aranyból kevert nyomdafestékkel nyomták, s ezt az eljárást a nyomdászat történetében itt alkalmazták először. A Hildebrand-árveréseken a nádor egyébként közel 100 művet vásárolt, más bécsi aukciókon Bél Mátyás könyvtárának darabjait és kéziratait szerezte meg a könyvtárnak. Az ő bőkezűségének köszönhető a bécsi erdélyi kancelláriánál dolgozó Kéler Gottfrid történetbúvár másfél ezer műből álló, többnyire velinpapírra nyomott hungarica-tékájának és kéziratos okmánytárának megvétele 5000 váltóforinton. Közreműködött abban is, hogy 1814-ben a Majna melletti Frankfurtból személyesen hozhassa el a Hartvik győri püspök kezétől származó 12. századi Szent István-legendát.

A múzeum és a könyvtár József nádor által létrehozott frigye közel másfél századig, 1949-ig tartott Azóta újra különálló intézmény a Széchényi Ferenc bőkezűségéből 1802-ben létesült Széchényi Könyvtár, és a József nádor buzgólkodásából 1808-ban megszületett Magyar Nemzeti Múzeum.

 Forrás: Kelecsényi Gábor: Múltunk neves könyvgyűjtői