.






Széchenyi Szabad Akadémia

3 minta Ismereteink tudományos eszközeivel szeretnénk képet kapni arról a korról, melyben a Széchenyiek éltek, felidézve azokat az eszméket, melyeket a családtagok és kortársaik képviseltek. 

Stádium-Díj

szechenyi emlekev       A Kárpát-medence területén működő magyar középiskolák diáksága tesz a díjra javaslatot. Fővédnökeink: Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter Úr,  valamint gróf Széchenyi Géza. 

Az Év Széchenyi Vállalkozása

szabadakademia Hamarosan ezen a felületen is meghirdetjük Az Év Széchenyi Vállakozása 2019 Díj pályázatunkat. Kezdeményezésünk fővédnöke: Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes Úr.

I. Széchenyi Meetup 2020. január 15.

Három ember, három sikertörténet, őszinte vallomások

 

 ez

A Széchenyi Meetup első rendezvényére került sor 2020. január 15-én a Magyar Nemzeti Múzeum Gróf Széchényi Ferenc termében. A beszélgető est meghívott vendégeivel Farkas Franciska színésznővel és drámapedagógussal, Horváth József molekuláris genetikussal és Zsiga Melinda Kick-Boksz világbajnoki bronzérmes sportolóval a megélt kudarc és sikerépítés erejéről beszélgetett Széchenyi Tímea a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke.

Köszönjük a meghívott vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat és már az I. Széchenyi Meetup hatalmas érdeklődésre tett szert.

Mindhárom életútban súlypontként szerepelt a roma származás miatti megkülönböztetés, az ebből fakadó nehézségek megélése, a társadalom által adott negatív válaszok és előítéletek már a korai kisgyermekkorban megtapasztalt akadályai.

A kudarcokból való továbblépés olyan erős motivációként hatott rájuk, amely hozzásegítette mindhármukat, hogy az életben jó döntéseket hozzanak, és pozitív jövőképet mutassanak sorstársaiknak.

Az ártatlanul átélt negatív élettapasztalatokból való lelki fejlődés segítette mindnyájukat abban, hogy magas érzelmi intelligenciával lássák a szűkebb és tágabb környezetüket, megértsék az emberi viszonyokat, s olyan empátiával forduljanak az emberekhez, amely példamutató mintaként szolgál társadalmunknak.
A három sikertörténet olyan szellemi és tudatos fejlődés eredménye, amely a kiszakadás iránti vágyból indult ki. Horváth József beszélt a mentorok fontos szerepéről, akik felfigyelnek a jó képességű diákra és segítik őket tanulmányaik előrehaladásában. Farkas Franciska értelmiségi családból való származása meghatározó táptalaj volt a színészeti pálya felé, bár az eddig elért sikerek ellenére érezhető számára a szakmán belüli megkülönböztetés. Küldetésének tartja, hogy felvállalva származását megváltoztassa a társadalom rossz szemléletét és valótlan előítéletét. Zsiga Melinda roma állami gondozottként kisgyermekkori és ifjúkori megpróbáltatásait osztotta meg a nyilvánossággal és felhívta a figyelmet, hogy a vele szemben tanúsított kegyetlen bánásmód nem egyedi példa és felnőttként felelősnek tartja magát, hogy ez ellen tegyen és segítsen hasonló környezetből érkező emberi életeken társadalmi és származásbeli megkülönböztetés nélkül.

A fiatalokat megszólítva az önbizalom fontosságát és a keresztényi értékrend mindennapokban való követését emelték ki. Horváth József rákkutató szakmai munkája mellett és doktori védése közben egyetemi teológiai órákra is jár, miközben folyamatosan rendelkezésre áll bárki számára ingyenes onkológiai konzultációra.

A beszélgető est meghitt és családias hangulatát nemcsak a terem atmoszférája, de a meghívott beszélgetőpartnerek őszinte vallomásai is megteremtették. A nyilvánosság előtt felvállalt életút minták álljanak előttünk pozitív megerősítő példaként, és hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség megteremtésére.

Szervezők:
Gróf Széchenyi Család Alapítvány
http://www.szechenyicsalad.hu

Profit Online Marketing Ügynökség
https://profitonline.hu

Az esemény kiemelt támogatója:
Promotions.hu
https://promotions.hu

Primus víz
Bonaventura Gold Kft
http://www.1primus.com/