Széchenyi család logo

8. Budapestről Párizsba gyalog

2018-10-19

Előadó: Okos Márton újságíró

Az előadás címe: Budapestről Párizsba gyalogosan, az erdélyi falurombolások és a magyar közösséget érő jogtiprások elleni tiltakozásként (1989 )

Juhos Gabor es Okos Marton

 Okos Márton és Juhos Gábor 1989-ben Budapestről Párizsba indultak el egy-egy hátizsákkal, gyalogosan, hogy tiltakozzanak az erdélyi falurombolás, az erdélyi magyar közösséget ért jogtiprások ellen.

20160330

25 évvel később több országban megszervezett találkozók segítségével idézi fel Okos Márton 89-es útjukat, amelynek első állomása kedden, Kolozsváron volt, az út Strasbourgban fog végződni, ahol Winkler Gyula EP-képviselő fogadja. 

 04 Okos Márton

Kalotaszentkirály-Zentelkén született, ott ahol Ady Endre “A Kalota partján” című versét írta. Gyerek és ifjúkorát az egyre erősödő Ceausescu-diktatúrában élte meg. Ha bár büntetve sosem volt, a rendszer mégis rákényszerítette, hogy megjárja a Duna-csatornát és a bányát, míg társai zavartalanul tanulhattak. Lehet, hogy egy kommunista pártigazolvány neki is biztosította volna a gondtalan ifjúságot, de ilyen könyvecske a családi archívumban nem létezett. Kolozsvári szakközépiskolában szerzi meg az autószerelő szakmunkás bizonyítványt. 1984 elején a helyi fiatalokkal színjátszó kört szervezett, és többek között saját maga írt darabot adtak elő szülőfalujában és a környék magyar falvaiban, ameddig a hatóságok közbe nem léptek.
 
1988. február 15-én – sok-sok éve – az erdélyi menekült hullám elején kényszerült elhagyni Erdélyt, s mint politikai menekült érkezett Magyarországra. Még a budapesti Kálvin téri református gyülekezet átmeneti szállásán ismerkedett össze egy másik erdélyi fiatal menekülttel, Juhos Gáborral. Ő az, akivel 1989 nyarán együtt elgyalogolt Budapesttől Párizsig, így tiltakozva a román diktatúra falurombolási terve és kisebbségelnyomó politikája ellen. A Báthory -Bem Hagyományőrző Egyesület elnökeként a magyar- lengyel történelmi barátság ápolásának elkötelezett híve. Kezdeményezésére nyilvánította Szent László évének 2017-et a Nemzetpolitikai Államtitkárság.

 

Admin
SZerző
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram